Kívül tágasabb

Az a csodás 69-es nyár

2013.07.23. 06:49, Kívül tágasabb , 8 komment

Egy nagyvárosi nyár mindig különleges: egyfelől a túlélés a hőség miatt ilyenkor keményebb, mint bármikor az év más szakában, ugyanakkor van az egésznek egy különleges hangulata. Pláne, ha 1969 van és pláne New Yorkban.

cím_122.jpg

A Holdra szállás, a woodstocki fesztivál és (magyar szempontból persze ez volt a legkevésbé érdekes, a helyieknek viszont az egyik legfontosabb dolog) a helyi baseballcsapat, a Mets első (világ)bajnoki címe – ez mind 1969 nyarán történt.

Ez az év vízválasztó volt egy egész generáció életében, noha ez akkor aligha volt annyira egyértelmű, mint utólag. Woodstock (illetve az év végén Altamont, de az ugye az ország másik végében és más okokból) betetőzött és lezárt egy korszakot, aki pedig figyelt, az tudhatta (még ha nem is Magyarországon), hogy New York is elindult azon az úton, amely a csőd és a majdnem teljes szétzüllés felé vitt.

1_80.jpg

2_70.jpg

3_64.jpg

4_57.jpg

5_52.jpg

Mint mindig, 1969-ben is aki tehette, elmenekült a városból a nyár idejére, és bár ez a nyolcmilliós nagyvárosban számszerűleg annyira nem volt érzékelhető, mégis kicsit több lett a hely, és a hétköznapi rohanás helyett az energia a piknikek, a parkok, az ingyenes koncertek irányába tolódott el.

A Life magazin 1969. augusztusi számában a hétköznapi New Yorkiak életét, bulijait, divatját próbálta megragadni.

6_45.jpg

7_34.jpg

8_26.jpg

9_14.jpg

10_12.jpg

11_9.jpg

12_6.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása