Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kívül tágasabb

Szex és pia – a fesztiválok igazi vonzereje

2013.06.13. 06:53, Kívül tágasabb , 2 komment

A fesztiválokról eddig is tudható volt, hogy már nem csak a zenéről szólnak, hanem egymást erősítő programok egyvelegét is jelentik. Az is egyértelmű, hogy nem csak a zene a vonzerő, hanem a hangulat, a „kell egy hét együttlét" is.

fő kép.jpg

Ezt Angliában olyannyira szó szerint veszik, és aligha csak ott, hogy a fesztiválozók mindössze 45%-a ment (vagy megy idén nyáron) Glastonbury-be vagy Readingbe a zene miatt. A fesztiválozók negyede a szexuális kalandot kereste, 21% drogot fogyasztott (vagy csak ennyi vallotta be!), 13% verekedésbe keveredett.

Ezek az adatok nem csak a fiatalabb generációt jellemzik, az idősebb 45-54 év közötti fesztiválozók is kiveszik részüket a buliból. Ha nem drogoznak, akkor isznak, némelyik még sátrakat is felgyújtott.

A britek több mint 400 fontot, vagyis kb. 140 000 forintot fesztiváloznak el átlagosan otthon, ennek következménye, hogy a rendezvények a fiatalok számára egyre drágábbak. A 18-24 év közöttiek 60%-a ezt nem tudja megengedni magának.

Hiába van a Rolling Stones a műsoron (mint például idén majd Glastonbury-ben), így is csak 45% megy a zenéért, a többiek a mindennapokból szeretnének kiszakadni, barátokkal tölteni az időt és élvezni az atmoszférát. 47% saját bevallása szerint tesz olyat egy zenei fesztivál keretei között, amit egyébként eszébe sem jutna. Ez a szám 35 és 44 között egészen 50%-ig felmegy.

kép 2.jpg

George McKay, a Salfordi Egyetem professzora szerint a fesztiválok a karneváli tradíciókban gyökereznek, ahol szintén felborulnak a mindennapos viselkedési elvárások. Az MSN felmérése azt erősíti meg, hogy ez is az ősi hagyományok fennmaradását jelenti. Nem véletlen, hogy régebbi hasonló események időnként lázadásokba torkolltak.

Így a zenei fesztiválokkal kapcsolatban ma is létjogosultsága van a hippi mondásnak: „Sosem késő egy jó gyerekkor".

Persze a rendezvényeken sem minden rózsaszín, a 2000 válaszadó 43%-át dühíti, hogy a hordozható WC-ket nem tisztítják elég gyakran. Van, aki az ott elérhető ételek és italok árát sokallja, mások az értük való sorban állást, vagy a mobilok tölthetőségét hiányolják.

Sokan ilyenkor szeretnék kiereszteni a gőzt, amit a munkahelyi stressz, és előírásos viselkedés kényszere okoz. Így a legfőbb jellemző életérzés az „ereszd el a hajam"....

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása