Kívül tágasabb

Örömlányok 100 évvel ezelőtt

2013.03.29. 06:51, Kívül tágasabb , 15 komment

Sok oka van annak, hogy Storyville az amerikai dél egyik legizgalmasabb városa, New Orleans legendás negyede lett: a születőben lévő jazz találkozott itt az prostitúcióval, elképesztően érdekes kulturális elegyet alkotva.

cím_86.jpg

Még az 1890-es évek második felében történt, hogy a New Orleans-i hatóságok úgy döntöttek, valamit kezdeni kellene a városban terjedő bűnözéssel, azon belül is a prostitúcióval.

Így történt, hogy küldöttség utazott Európába, egészen pontosan az észak-német és észak-holland kikötővárosokba, hogy tanulmányozzák, miként oldják meg ott a hasonló problémákat.

Nem meglepő tehát, hogy New Orleans vezetői 1897-ben arra a következtetésre jutottak, hogy a város egyetlen kerületébe kell szorítani (és ott viszont legálissá tenni) a prostitúciót.

1_55.jpg

2_45.jpg

Így jött létre Storyville, amely két évtizeden keresztül, egészen 1917-ig volt a város egyik veszélyes és izgalmas része, ahol a bűnözés, a lányok keveredtek az akkoriban születő izgalmas, új zenével, a jazzel.

A helyiek által gyakran csak Körzetként emlegetett negyed kulturális közvetítői szerepét nehéz lenne túlbecsülni, hiszen az ide látogatók (javarészt férfiak) itt hallhattak először jazzt, mielőtt az észak felé meghódította volna az egész Egyesült Államokat.

3_42.jpg

4_39.jpg

Storyville hanyatlásának kezdete egészen pontosan meghatározható: a dátum 1917. Az USA ekkor lépett be az I. világháborúba, az ország vezetői pedig úgy érezték, a sikeres harcok előfeltétele a morális tisztaság is (no meg legalább ennyire az, hogy az Európába induló katonák ne szedjenek össze mindenféle nyavalyákat), és mivel New Orleans jelentős kikötő volt, jobbnak látták bezáratni a bordélyházakat.

5_34.jpg

6_28.jpg

A posztban látható képek még az I. világháború előtt, 1912-ben készültek, a fotós a helyi illetőségű E. J. Bellocq volt, aki hírnevét is a New Orleansban és Storyville-ben (ezen belül is az ópiumbarlangokban) készített képeknek köszönhette.

Bellocq itt látható fotói csak az 1960-as évek vége felé kerültek elő egy ifjú fotográfusnak, Lee Friedlandernek köszönhetően. A képek egy része jelenleg a Museum of Modern Artban, a Modern Művészetek Múzeumában van kiállítva.

7_21.jpg

8_17.jpg

9_7.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása