Kívül tágasabb

Sosem látott Kennedy-fotók

2013.03.27. 06:47, Kívül tágasabb , 1 komment

Újabb, eddig nem publikált fotók kerültek elő a Kennedy-családról. Ezeken a később meggyilkolt elnök és felesége, gyermekei láthatók szinte napra pontosan fél évszázaddal ezelőttről.

cím_85.jpg

Időről időre még az amerikai elnöknek is szüksége van kikapcsolódásra, az pedig már külön haszon, ha erről még némi propagandaanyagot is lehet forgatni a családjával pihenő felelős politikusról.

forgatás.jpg

szemből.jpg

Körülbelül így készülhettek a posztban látható fotók is 1963. március 31-én Camp Davidben, ahol Kennedyék lovagoltak (legalábbis Caroline), az akkor kétéves ifjú John pedig egy helikopter pilótafülkéjében játszadozott.

JohnJohn 1.jpg

A képeknek külön szomorú pikantériát ad, hogy JFK fia egy Piper Saratoga II HP kormányánál veszítette életét 1999-ben, 38 éves korában, amikor Martha'S Vineyard közelében feleségével és annak testvérével az Atlanti-óceánba zuhant.

JohnJohn 2.jpg

JohnJohn 3.jpg

Visszatérve az 50 évvel ezelőtt készült, a Kennedy Elnöki Könyvtár által most nyilvánosságra hozott képekre, azokon Jackie Kennedy a tőle megszokott eleganciával látható (ami kevéssé illik egy spontán családi szabadidő-programhoz, de ezt nyilván csak a rosszindulat mondatja velünk), az elnök pedig a sportos elegancia híve.

Az akkor ötéves Caroline Kennedy Macaroni nevű póniján lovagol. A Lyndon Johnson alelnöktől ajándékba kapott állat egyébként JFK elnöksége alatt a Fehér Ház lakója volt és szabadon legelészhetett az elnöki rezidencia kertjében.

Caroline 1.jpg

Caroline 2.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es