Kívül tágasabb

A szexi titkárnők visszatérnek

2012.09.08. 06:50, Kívül tágasabb , 5 komment

A zárt nyakú hivatali kosztümöktől a miniszoknyáig, azaz a harmincas évektől a hatvanas évekig: ezt a három évtizedes korszakot ábrázolja az a fényképsorozat, mely egy letűnt korszakot próbál meg felidézni. Ha ugyan tényleg letűnt...

cím_11.jpg

Persze nem csak a hivatali öltözködés szabályai változtak meg három évtized alatt, a fényképek olyasmit is bemutatnak, ami ma már elképzelhetetlen lenne – mást ne mondjunk, például cigarettázni...

A képeken szereplő nők fiatalsága is annak tudható be, hogy ekkoriban még hagyományosan a házasságkötés (és különösen az első gyermek megszületése) után a fiatalasszonyok feladták az állásukat és otthon maradtak a háztartást vinni és gyereket nevelni.

hárman régi.jpg

cigivel.jpg

„A nők nem nagyon lehettek túlságosan ambiciózusak a hatvanas években" – mondta Eleanor Clift, aki akkoriban a Newsweeknél volt titkárnő (majd később washingtoni tudósító lett).

Ami a hivatali románcokat illeti, azok persze akkoriban is előfordultak, Eleanor Clift életében is... „Akkoriban egy televíziós rendezővel éltem, akivel egy korábbi munkahelyemen, egy hirdetési ügynökségnél találkoztam" – nyilatkozta az újságírónő.

nyakig 1.jpg

Egyébként egy idén készült tanulmány szerint visszatért az álláshirdetésekbe a „titkárnő" szó, melyet jó pár évtizede már felváltott az asszisztens kifejezés. Az őket tömörítő nemzetközi szervezet, az International Association of Administrative Professionals (IAAP) által megrendelt kutatás szerint a kifejezés elsősorban a feminista mozgalom hatására ment ki a közbeszédből.

kivillant.jpg

„Az 50-es évektől a 70-es évekig tartó kulturális változások nyomán a nők egyre jobban elvárták, hogy olyan kifejezést használjanak munkájuk leírására, mely jobban kifejezte azt a pozíciót, amelyet egy hivatali csapat teljes jogú, profi tagjaként betöltöttek" – mondta Ray Weikal, az IAAP kommunikációs szakembere.

Érdekes módon sokan a fordulatot a nagy sikerű, Magyarországon is látható Mad Men – Reklámőrültek sorozatnak tudják be. Mindesetre az elmúlt két évben az IAAP jelentése szerint megduplázódott azon munkavállalók száma, akiknek titulusában szerepel a titkárnő szó.

pirosban.jpg

vízparton.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása