Kívül tágasabb

Elképzelhetetlen iskolai nyomor

2012.09.05. 06:51, Kívül tágasabb , 9 komment

Sokszor hallani elégedetlenkedő hangokat a magyar iskolák felszereltsége kapcsán, ugyanakkor mint minden, ez is relatív. Van, ahol még az iskolapadot is a gyerekeknek kell magukkal vinni.

nő hátán a paddal cím.jpg

„Végre, egy napi keresgélés után találtunk megfelelő asztalt Silingnek" – sóhajt fel megkönnyebbülve az ötéves kisgyerek édesapja. „A tanévnyitó előtti napon még nem volt asztala. Körbekérdeztük a rokonságot, ki tudna kölcsönadni egyet, de egészen tegnap estig nem jártunk szerencsével" – teszi hozzá a férfi.

A kilenc évig tartó közoktatás Kínában is kötelező, más kérdés, hogy csak törvényileg ingyenes (ebben mintha hasonlítana Magyarországra...). A helyzet különösen vidéken rossz, ahol a diákok nem csak uzsonnát és tankönyveket visznek magukkal az első napon.

padot vesznek.jpg

Míg a városokban többé-kevésbé elfogadható a helyzet, addig vidéken sok gyereknek az iskolapadot is be kell szereznie, ha időben szeretné elkezdeni a tanévet.

Az állam természetesen finanszíroz valamennyit az iskolák költségeiből, de vidékre jóval kevesebb pénz jut, mint a nagyvárosokra, a kiszabott kvóták pedig nem mindig bizonyulnak elegendőnek.

padban esznek.jpg

iskola belülről.jpg

A Hubei tartományban fekvő nagyváros, Macseng közelében lévő kisebb településeken például ötezer gyerek jár iskolába, de az állam csak kétezer paddal és székkel járult hozzá az oktatáshoz.

A maradék háromezer tanulónak magának kell gondoskodnia a bútorról, ha szeretne iskolába járni. Ha nincs pénzük venni egyet, akkor vagy kölcsönkérnek a rokonoktól, vagy faragniuk kell maguknak egyet otthon.

mennek.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es