Kívül tágasabb

Nézzen be Diana hercegnő egykori otthonába!

2012.03.18. 09:49, Kívül tágasabb , komment

Két év, 12 millió font – ennyi ideig tartott és ennyibe került a Kensington palota felújítása, melyet a napokban újra megnyitnak a nagyközönség előtt.

A Kensington palota, melyet a nagyközönség leginkább mint a néhai Diana hercegnő otthonát ismer, 1689-ben vásárolta meg Mária királynő és III. Vilmos, egészen pontosan 20 ezer fontért.

A palotában született Viktória királynő (a következő képen a szoba látható, melyben meglátta a napvilágot, alatta pedig a róla és férjéről készített portré), így aztán a most megnyíló kiállítás nagyobbik része is rá koncentrál, de természetesen Diana hercegnőre is megemlékeznek, az egyik szobában például a (nyilvánosan eddig még soha be nem mutatott) ruháit láthatja az érdeklődő.

„Nem rendezzük be újra a szobákat. De azoknak, akik a hagyományos otthon-hangulatot keresik, azt is megtalálhatják” - mondja Deirdre Murphy kurátor.

„Remélem, a látogatók meglepődnek majd. Úgy vélem, sokak számára Viktória királynő egy kövér, szigorú, zsémbes öregasszony fekete ruhában. Az ebben a palotában felnőtt Viktória ugyanakkor imádta a színházat és a balettot, igazi rajongó volt” - teszi hozzá a kurátor.

„Remélem, a látogatók rájönnek majd, hogy képes volt sokkoló dolgokat mondani, imádta a mókát, képes volt hajnali 4-ig fennmaradni táncolni, a férje, Albert nem is mindig tudta tartani vele a lépést. Imádta a zenét, egész tehetséges művész volt és szép, színes ruhákat hordott” - mondja Deirdre Murphy.

Szóval ha esetleg Londonban járnak, egy pár órát alighanem megér a Kensington palota.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása