Kívül tágasabb

Kirúgták a káromkodó tanárt

2012.01.02. 03:03, Kívül tágasabb , komment

Csúnya véget ért egy New York-i tanárnő karrierje, akit rövid úton elbocsátottak, miután először rondán káromkodott egy gyerekkel, majd a fegyelmi eljárás során megpróbált megvesztegetni egy tanulót.

Az ügy akkor kezdődött, amikor a 39 éves Bernadette Camacho (a képen)egy feszültebb iskolai pillanatban elveszítette a fejét és közölte egy csoport kilencedikessel, hogy „a seggükben hordják az eszüket”. Az esetet fegyelmi eljárás követte a queensi iskolában, melynek során a tanárnő még sikeresen sokat rontott a helyzetén.

Megpróbálta ugyanis megvesztegetni az egyik sértett tanulót azzal, hogy ha pozitívan nyilatkozik az ügyét vizsgáló bizottság előtt, akkor átengedi. A terv azonban visszaütött, ugyanis a gyerek anyja megelégelte az állandó telefonhívásokat és közölte: ha Bernadette Camacho nem fejezi be, értesíti a rendőrséget.

Ezek után a tanárnő odament a lányhoz az iskolában és azt mondta neki: „köszönöm, hogy még pocsékabbá tetted az életem”. Az iskola végül kirúgta a tanárnőt, aki viszont perel, így próbálva meg visszaszerezni évi 72 ezer dolláros munkáját.

Ráadásul állítása szerint nem is minden feltétlenül úgy történt, ahogyan a spanyol anyanyelvű gyerekek előadták. Egyfelől rendszeresen könyvekkel dobálták, és kigúnyolták amiatt, hogy nem beszéli tökéletesen a spanyolt – mindezt az utolsó vizsga alatt.

„Azt mondtam nekik, hogy nem a fenekemben hordom az eszem, így próbálva meggyőzni őket, hogy nem vagyok az az inkompetens tanár, aki ne lenne képes tanítani őket... Próbáltam valahogyan megfogalmazni, hogy 'rohadt kölykök', anélkül, hogy ezt kimondtam volna” - jelentette ki a tanárnő.

A képet tovább árnyalja, hogy a tanárnőnek nem makulátlan az előélete, hiszen korábban egy évet már a problémás tanároknak fenntartott felügyelet alatt kellett eltöltenie, miután összeverekedett egy diákkal az egyik bronxi iskolában.

Látatlanban nem szeretnénk ítélkezni, de egy biztos: valami nem stimmel az amerikai közoktatással.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása