Kívül tágasabb

Rémisztő politikusi tudatlanság

2011.11.16. 12:35, Kívül tágasabb , komment

Az nem nagy újdonság, hogy az amerikai politikusok egy részének fogalma sincs a világpolitikáról. Az olyan szintű tájékozatlanság azonban, amilyet a republikánus elnökjelöltségért harcba szálló Herman Cain egy minapi interjúban elárult, még ebben a mezőnyben is elképesztő.

A meglehetősen kínos eset a Milwaukee Journal-Sentinelnek adott interjú során történt, amikor a riporter arról kérdezte, mi a véleménye az Egyesült Államok Líbiával kapcsolatos politikájáról.

„OK, Líbia. Az elnök támogatta a felkelést, igaz? Obama felszólított Kadhafi eltávolítására. Csak azért, hogy biztos legyek benne, ugyanarról beszélünk, mielőtt azt mondanám: Egyetértettem vele. Vagy nem, nem értettem egyet” - mondta a meglehetős zavarban lévő republikánus politikus.

„Nem értek egyet azzal, ahogyan kezelte a helyzetet, mégpedig azért, mert...” - folytatta, majd hirtelen elhallgatott, pár pillanat múlva már teljesen összekuszáltan annyit mondott: „Nem, az egy másik dolog”.

Herman Cain fészkelődött egy kicsit a székében, mielőtt mentegetőzve így folytatta: „Annyi minden kavarog a fejemben”.

Ami ezután következett, bizonyos szempontból még kínosabb volt, mint az eddigiek, hiszen a politikus bekapcsolta a dumarobotot és levágott egy olyan halandzsát, amilyet egy kicsit összeszedettebb magyar középiskolás is képes lett volna előadni.

Egy jellemző részlet a líbiai ellenzékről: „Nem lehet a kérdésre (ti. másként ítélte volna meg az ellenzéket, mint Obama? – Kívül tágasabb) egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, mert ezeket a dolgokat fel kellett volna mérni, én azt mondom”.

Übeki-beki-beki-beki-sztán-sztán

Mielőtt bárki rosszindulattal vádolna minket (és csak kicsit lenne igaza...), eláruljuk, hogy nem ez volt az első csúnya melléfogása a republikánus politikusnak. A hónap elején például figyelmeztetett, hogy szerinte Peking komolyan dolgozik atomfegyver kifejlesztésén. Ezzel csak annyi a gond, hogy Kína 1964 óta atomnagyhatalom.

A külpolitika fontosságáról vallott nézeteit mi sem bizonyítja jobban, mint az a mondata, mely szerint „ha megkérdezik tőlem, ki Übeki-beki-beki-beki-sztán-sztán elnöke, akkor azt mondom: 'Nem tudom. Miért, maga tudja?'”. A kijelentésen állítólag nagyon jót szórakozott az éppen Afgani-sztán-sztán-sztánban tárgyaló Hillary Clinton külügyminiszter és az afgán elnök, Hamid Karzai.

Visszatérve a videóra, némi késéssel Herman Cain kampánystábja is reagált, mondjuk azért hallottunk már ennél szellemesebb magyarázatot: „A részletet kivették a szövegkörnyezetből. Harminc-negyven percen keresztül válaszolt a kérdésekre, négy óra alvást követően. Semmi rosszat vagy pontatlant nem mondott; egyszerűen eltartott egy ideig, amíg összeszedte a gondolatait”.

Nagyon rosszindulatúak vagyunk: azért olyan sok időre nem lett volna szükség...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása