Képzeljenek el egy börtönt, ahol mindent lehet, csak hazamenni nem: a rabok az udvaron a medence partján iszogatják a whiskyt, szívják a marihuánát és fogadják a bikinis látogatókat. Hogy ilyen börtön nincs? De van és mi mindjárt megmutatjuk!

A helyszín Venezuela, a San Antonio börtön, amely kívülről ugyanolyan, mint bármelyik helyi hasonló műintézmény. Bent azonban sokkal inkább egy Playboy-villához hasonlít, mint egy latin-amerikai börtönhöz, ahol több mint kétezren töltik büntetésüket.

„Itt a venezuelai elítéltek alakítják a szabályokat, ami kicsit mindannyiunknak megkönnyíti az ittlétet” - mondja az 58 éves mexikói pilóta, Fernando Acosta, aki immár négy éve élvezi a venezuelai állam vendégszeretét. Cellatársa, egy kongói üzletember miatt került ide, aki felbérelte, hogy vezesse el azt a Gulfstream repülőt, melyen a vád szerint két tonna kokaint csempésztek be Nyugat-Afrikából.

Évtizedes hagyományok

Abban semmi szokatlan nincs Venezuelában, hogy a fegyverrel is ellátott elítéltek bizonyos fokú autonómiát élveznek a falakon belül. A rendőrség szerint az okostelefonokkal, laptopokkal felszerelkezett bandavezérek nem ritkán a cellájukból irányítják a szervezetüket és rendelnek el rablásokat, leszámolásokat. Mindez – állítják a rendőrök – elsősorban a túlzsúfoltság, a korrupció és a képzetlen börtönőrök évtizedes hagyományai miatt alakult így.

Ám a San Antonio börtön még így is egyedülálló. Egyfelől azon a Margarita-szigeten fekszik, amely a Karib világ és az Egyesült Államok közti kábítószer-forgalom egyik kiindulópontja, így aztán arányaiban sok a letartóztatás is, azaz az elítéltek között meglehetősen sok a csempész, akik nem ritkán fegyveresen grasszálnak a falakon belül.

„Tíz évig szolgáltam a hadseregben, egész életemben fegyverekkel játszadoztam. Láttam itt pár olyan típust, ami még soha: AK-47-esek, AR-15-ösök, M-16-osok, Magnumok, Coltok, Uzik – itt minden megtalálható” - mondja a 33 éves brit Paul Makin, akit 2009-ben kapcsoltak le kokaincsempészésért.

Nyúl a csúcson

A benti hierarchia csúcsán a 40 éves Teófilo Rodriguez áll (nem meglepő: ő is drogcsempészetért került be), aki egyebek mellett a teljes fegyverarzenált is felügyeli. A Playboy-imádata miatt Nyúlnak becézett férfi ráadásul komoly bevételi forrást is jelent a többi elítéltnek, hiszen az ő felügyelete alatt zajlanak a hétvégi kakasviadalok, melyekre „külsősök” is fogadhatnak.

Ez az a börtön, ahová nem hozzák, hanem ahonnan viszik a kábítószert: miután az őrök csak befelé ellenőriznek, sok olyan látogató van, aki kifejezetten drogot vásárolni érkezik ide, mi több, vannak a börtönnek olyan eldugottabb területei is, ahol a megvásárol anyagot rögtön fel is lehet használni.

A történet sokkal árnyékosabb oldalán viszont ott van a kegyetlen terror: a venezuelai hatóságok bevallása szerint a börtönökön belüli bandaháborúkban csak tavaly 476-an haltak meg, ami az elítéltek egy százaléka.

Tehetetlen állam

A kormány is tisztában van a probléma súlyosságával, ezért már korábban bejelentette, hogy létrehoz egy új, kifejezetten a börtönökkel foglalkozó minisztériumot. Sokra eddig nem mentek vele, hiszen napirenden vannak a lázadások és a hatalomátvételek, idén áprilisban és májusban is volt egy-egy.

„Az állam elveszítette az irányítást a venezuelai börtönök felett” - állítja az elítéltek elleni jogtalan fellépéseket vizsgáló Ablak a Szabadságra nevű civil szervezet igazgatója, Carlos Nieto.

Jobb mint kint?

A San Antoniót biztosan, hiszen hétvégenként az egész intézet inkább hasonlít egy hatalmas partira, mintsem büntetés-végrehajtási intézményre. Képzeljék el a képet, amint családtagok, szeretők és a simán változatosságra vágyók elözönlik a börtönt, húst sütögetnek, whiskyt iszogatnak a medence partján... Egyes légkondicionált és kábeltévével ellátott cellákban az elítéltek a feleségekkel vagy a barátnőkkel pihengetnek és élvezik az életet. A gyerekek eközben a börtön négy (!!) medencéjének egyikében pancsolnak...

A partikra kívülről hívnak fellépőket és nem ritka látvány az sem, ha az ember együtt lát férfiakat és nőket. De van fodrász, udvari büfé és szinte egyfolytában szól a zene.

Az elítéltek azt állítják, hogy mindezt a saját pénzükből építtették. Azt sem felejtik el megjegyezni, hogy ritka a szökés (ami persze nem is csoda, látatlanba lefogadjuk, hogy a büntetésüket töltők nagy része ennél rosszabb körülmények között élt odakint), és egyáltalán: akkora béke honol odabent, hogy az már-már kínos.

Mégis, alighanem azzal a 32 éves orosz elítélttel, Nagyezsda Klinajevával kell egyet értenünk, aki azt mondja: „Nehéz elmagyarázni milyen is itt az élet. Ez a legfurcsább hely, ahol életemben voltam”.