Magyarok, akiknek mindenük megvolt, akik a maguk területén sikeresek voltak, akiket sokan irigyeltek vagy csodáltak – aztán hatalmasat zuhanva a mélyben találták magukat. Kívül tágasabb különkiadás.

Mielőtt belevágnánk, némi magyarázattal tartozunk a blog hűséges olvasóinak. Ez ugyanis az első eset, hogy kifejezetten magyar témával foglalkozunk. Ennek pedig egyetlen oka, hogy a mostanra már szép nagyra duzzadt Facebook-os közönségünk (itt lehet csatlakozni hozzánk!) kifejezett kérése volt, hogy a múltkori, hasonló tematikájú, külföldiekről szóló poszt után szülessen egy magyar is. Nem tudtunk és nem is akartunk ellenállni a kérésnek, szóval íme, a Kívül tágasabb első különkiadása!

Farkas Péter

Erősen kezdünk (és nem azért, mert első választottunk egykoron birkózó volt…), de úgy véljük, Farkas Péter bukásának története mindenképpen az élre kívánkozik. Az 1968-ban született sportoló a nyolcvanas évek végén robbant be a köztudatba. Először csak a szakmaiba (amikor 1988-ban junior Európa-bajnok lett), de két évvel később már az egész ország megismerte a nevét, hiszen Rómában kötöttfogású világbajnokságot nyert.

Sikerét egy évvel később Várnában megismételte, így az 1992-es barcelonai olimpiára már a 82 kg esélyeseként utazott. Magyar sportolókra nem jellemző módon nagyon jól bírta a terhet, hihetetlen lazaságával és szemtelenségével olimpiai bajnok és (nem utolsósorban) egy ország kedvence lett. Aki látta, aligha felejti, amint a dobogón állva csibészes mosollyal beleharap az aranyérembe.

A következő évek sorozatos sérülésekkel, visszalépésekkel teltek és a közvélemény alighanem már lemondott róla, amikor 1996-ban (talán a közeledő atlantai olimpiának is köszönhetően) még egyszer megrázta magát. A márciusi, budapesti Európa-bajnokságon döntőbe jutott, ahol 2-2-re végzett Yerlikayával, és mivel kevesebb intése volt, ő lett az Európa-bajnok. A törökök azonban óvtak, az összecsapást videóról újrapontozták és végül a török versenyzőt hirdették ki győztesnek. (Nem tartozik szorosan a történethez, de nem álljuk meg, hogy meg ne jegyezzük: alighanem példa nélküli a sportág történetében, hogy egy világversenyen ilyen helyzetben a hazai versenyző ellen döntsenek…) Atlantában még ott volt, de kiesett és ezzel lezárult pályafutása érdemi szakasza.

Mint oly sokan a visszavonuló sportolók közül, ő sem tudott magával mit kezdeni a civil életben. Először 2001-ben okozott botrányt, amikor Budapesten egy szabálytalan parkolás miatt összetűzött a helyszínre érkező rendőrökkel. Ekkor még megúszta két év felfüggesztett börtönnel.

Az igazi mélypont azonban három évvel később következett, amikor a rendőrség letartóztatta, mert édesanyja budapesti házában az ország egyik legnagyobb marihuána-ültetvényére és a hozzá tartozó feldolgozó laboratóriumra bukkantak. Két évvel később, 2006-ban nem jogerősen felmentették, majd másodfokon, 2008 novemberében öt és fél év letöltendő fogházbüntetést kapott. Ítélethirdetés közben kisétált a tárgyalóteremből és eltűnt.

Rengeteg találgatás látott napvilágot arról, hol bujkálhatott (általában Thaiföldet nevezték meg a lapok), végül tavalyelőtt Andorrában fogták el. Hatalmas médiafigyelem közepette hozták haza.

Bukásának nagyságáról mindent elmond az az egész történetet mintegy szimbolizáló döntés, mellyel Sólyom László akkori köztársasági elnök 2010-ben visszavonta tőle az olimpiai bajnoki címet követően 1992-ben kapott Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, mert érdemtelenné vált rá.

Stadler József

Meseszerű történetként indult, rémmese lett belőle. A vállalkozóvá lett juhász története, aki a puszta közepén, Akasztón modern futballstadiont épít az élvonalba feljuttatott labdarúgó-csapatának, majd csúfosan elbukik. Majd feláll, de a helyzet jelenlegi állása szerint megint elbukik.

Stadler József egy Akasztótól 6 km-re lévő tanyán született, saját bevallása szerint „a nyolc általánost úgy ahogy” elvégezte, majd birkákkal foglalkozott. Elkezdett gyapjúval, majd bőrrel, aztán szőlővel és borral kereskedni.

Az első nagy üzlet akkor jött, amikor 1991-ben kapcsolatai révén ráébredt, hogy a hiány miatt központilag megemelik majd a sörösüvegek betétjének árát. Felvásárlásba fogott, ezzel ráadásul tovább szítva a hiányt, míg végül az addig 2 Ft-os betétet felemelték 6 Ft-ra. „Csak az üvegeken tisztán hatvanmilliót kerestem” – emlékezett vissza egy interjúkötetben.

A döntő ugrást az jelentette, hogy sikerült betörni az orosz piacra. „Kilencvenháromban nyolcvanezer vagon árut szállítottam hozzájuk, elsősorban élelmiszert. Magyarország összes bent ragadt, eladhatatlannak vélt készletét kitakarítottam” – beszélt erről az interjúkötetben. A szárnyalásnak (melynek része volt a Stadler FC labdarúgócsapatának felfuttatása, egészen az NB1-ig) az adóhatóság vetett véget, amikor áfacsalással vádolta meg Stadler Józsefet.

A legnagyobb botrányt az okozta, hogy az akasztói vállalkozó állítólag visszaigényelte az áfát Leonardo Az utolsó vacsora című képe után is (ami már csak azért sem egyszerű, mert ugye az freskó, így viszonylag nehéz mozdítani…). Stadler József ezt mindvégig tagadta, évekkel később így magyarázta a történteket: „Van egy Leonardo keresztnevű ukrán festő, ennek is megvettük egy képét. Eredeti orosz címe az Utolsó táncmulatság volt, a certifikáció is orosz nyelven volt hozzá, rosszul fordították le a címet. Pláne, hogy Leonardo nevű a festő, a kettőt összemosták, a sajtó felkapta, és az lett belőle, hogy megvettem Leonardo da Vinci freskóját. De a képügyből is felmentett a bíróság százszázalékosan”.

A bíróság mindenesetre az áfacsalás ügyét nem kezelte ennyire elnézően, és első fokon 9 évre ítélte, amit másodfokon két évre enyhített, amit Stadler József le is ült. Közben a felesége elhagyta.

Miután 2005-ben kiszabadult, ismét vállalkozásba fogott, ám a jelek szerint Stadler Józsefnek gondjai lehetnek, ezúttal csődbűntett gyanúja miatt tettek vádemelési javaslatot a NAV nyomozói.

Antal Imre

Rögtön szeretnénk leszögezni (mielőtt bárki felháborodna, hogy egy ország Imruskája miért kerül fel egy ilyen listára), hogy elismertük Antal Imre televíziós tevékenységét, de élete utolsó évei szomorú mementót jelentenek arra nézvést, mennyire nem tudjuk megbecsülni az értékeinket. Így ez a pár sor az emlékezés mellett a figyelemfelkeltésé is kíván lenni.

A Hódmezővásárhelyen született Antal Imre zenei tehetségére már korán felfigyeltek és be is járta az ilyenkor kötelező utat, mely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskoláig vezetett. Az 1960-as évek első felében komoly ígéretnek tartották, ám karrierjét kettétörte egy ízületi gyulladás, ami miatt fel kellett adnia hivatásos zongorista pályafutását.

Ekkor jött a Magyar Televízió, ahol tulajdonképpen a Halló fiúk, halló lányok! című ifjúsági showműsorral tört be a köztudatba. Sikere ettől kezdve töretlen volt, Vitray Tamással kettesben gyakorlatilag kibérelték a szilveszteri műsorokat (ne feledjük, akkor még csak egyetlen televízió volt, így ez gyakorlatilag sztárstátuszt jelentett, persze a szocializmus körülményei között), majd 1980-ban elindult a Szeszélyes évszakok.

Aligha túlzás azt állítani, hogy ekkor volt a csúcson. Nem tisztünk megítélni a Szeszélyes évszakok színvonalát (noha a véleményünk megvan róla), de akárhogy is, egy országot szórakoztatott vele. Az ország jelentős része pedig hálás volt ezért.

A 90-es években még jelen volt, de lassan háttérbe szorult. Édesanyja halála is nagyon megviselte (nem is csoda, hiszen világéletében együtt éltek), különböző betegségek is gyötörték és anyagilag is problémái akadtak.

2006 őszén az RTL Klub és a műsort gyártó cég megállapodtak a Szeszélyes évszakok folytatásáról, de Antal Imre öt adás után visszavonult. (Nem szívesen mondunk ilyet, de meg tudjuk érteni…) A műsor hivatalosan 2008-ban szűnt meg.

Amiért bekerült ebbe a szomorú összeállításba, az az, ahogyan élete utolsó éveit kénytelen volt leélni: magányosan, elhagyatottan, anyagi gondoktól gyötörten. Alkohol- és nikotinfüggősége, pszichiátriai problémái miatt élete utolsó éveiben már inkább csak botrányai kapcsán szerepelt a lapokban.

Élete utolsó hónapjaiban már nagyon zavaros körülmények között élt, egy barátja fogadta be magához, de onnan többször elszökött, miközben több állítólagos barát is megjelent körülötte.

Talán a legjellemzőbb momentum, hogy 2008 áprilisi halála óta most sikerül egy rendes sírkövet állítani neki, holott az RTL Klub és a Magyar Televízió is a saját halottjának tekintette.

Zalatnay Sarolta

A Nagy Generáció, azaz a hatvanas években feltűnt, a magyar beat, majd rock és popzenét megalapozó társaság tagja. Az eredetileg Sacher néven anyakönyvezett Zalatnay Sarolta 16 évesen, egy gimnáziumi bulin találkozott Komár Lászlóval, aki már akkor felfigyelt rá. A nagy áttörést két évvel később az 1966-os Táncdalfesztivál hozta meg neki, a Hol jár az eszem című dallal második lett.

Egy év múlva megtette az utolsó lépcsőfokot és nyert a Nem várok holnapig című nótával. Sikerült kijutnia Londonba, de a nagy áttörés neki sem sikerült (annak ellenére, hogy még azt is sikerült elérni, hogy legyen némi pletyka a Bee Geest alkotó Gibb-testvérek egyike és közte szövődött - állítólagos? - románcról).

A Táncdalfesztiválok továbbra is bejöttek neki, 1971-ben is nyert egyet a Fák, virágok, fény című dallal. Alighanem ekkor, a 70-es évek első felében volt a csúcson, olyan zenekarok kísérték, mint az LGT és a Skorpió. Hatalmas szenzáció volt, amikor 1974-ben hozzáment Révész Sándorhoz, a Generál akkori, a Piramis későbbi énekeséhez. Házasságuk nem sikerült, elváltak.

A nyolcvanas években kissé háttérbe szorult, ismét férjhez ment és gyermeke született. A bukást a 90-es évek hozták el számára, amikor csődbe ment harmadik férjével, Márton Csaba műsorvezetővel közös vállalkozásuk, mellyel az egyik kisebb kereskedelmi televíziónak gyártottak műsorokat.

A bíróság nem kegyelmezett, 2004-ben három év szabadságvesztésre ítélte, 2006-ban szabadult, értelemszerűen nehéz anyagi körülmények közé. Nagy szenzáció volt, amikor elvállalta, hogy levetkőzik a Playboy számára.

Tavaly jelent meg Magadat vállalni kell című videóklipje. Akit érdekel, nézze meg, mi többet nem mondanánk. Itt van a listán.

Párkányi Évi (a.k.a. BB Évi)

Ez az a pillanat, amikor tartozunk némi magyarázattal válogatási elveinkről. Próbáltunk nem börtönválogatottat összeállítani és próbáltunk minél szélesebb körből meríteni. Politikusokat nem válogattunk be (ha mutatkozik majd igény rá, akkor esetleg egy újabb különkiadásban), mert a legtöbb esetben hiányoljuk a megérdemeltnek vélt büntetést.

Párkányi Évi (az általunk hányingerig gyűlölt bulvárújságírói névadói szokás szerint BB Évi) az első Big Brother-széria győztese volt, még 2002-ben. Ne szépítsük: a maga módján és a maga kategóriájában sztár volt az akkor 21 éves kaposvári lány, aki a fődíjat elvíve 16 millió forinttal gazdagodott. Bár ez a külföldi nyereményekhez képest már akkor sem volt nagy összeg, de egy életet sínre lehet(ett volna) tenni vele.

Párkányi Évi azonban akaratán kívül is arra az útra lépett, melyet már sok, hasonlóan nagy vagy még nagyobb összeget nyerő társa bejárt korábban. Nem szeretnénk, és nem is fogunk a magánéletében vájkálni, így csak annyit, hogy a nyereményéből házat építő (legalább ennyi megmaradt…) nő szült két gyereket, leszázalékolták, megjárta a pszichiátriát, gyakorlatilag teljesen összeomlott az élete.

Garázdaság, utcai randalírozás, hivatalos személy elleni erőszak, különböző függőségek – tényleg nem szeretnénk ennél jobban belemenni a botránysorozatba, csupán arra szerettük volna felhívni a figyelmet ezzel a pár sorral, hogy a nagy szerencséről könnyen kiderülhet, hogy inkább a tragédiához vezető út első lépése.

A hasonló külföldi eseteket bemutató posztunkban írtunk Michael Carroll-ról, aki (szintén 2002-ben…) közel 10 millió fontot (3 milliárd forintot) nyert a brit lottón. Addig szórta a könnyen jött pénzt kábítószerekre, autókra, ékszerekre, szerencsejátékra, prostituáltakra, hogy nem telt bele négy év és 2006-ban már garázdaság miatt börtönben ült, tavaly óta pedig munkanélküli-segélyen tengeti mindennapjait.