Kívül tágasabb

A sör mégsem folyékony kenyér

2011.02.24. 00:10, Kívül tágasabb , komment

Ha minden a Kreml terveinek megfelelően megy (és ritkán szokott másképp történni), akkor hamarosan Oroszországban is hivatalossá válik: az eddig élelmiszerként besorolt sör valójában alkohol.


A Szovjetunió bukása óta eltelt időszak legmarkánsabb alkoholellenes kampányának részeként az orosz parlament alsóháza első olvasatban már át is engedte a Kreml javaslatát (micsoda meglepetés…), melynek értelmében a sört az élelmiszerek közül átsorolnák az alkoholok közé. (A képen Borisz Jelcin volt államfő üdítőzik.)

A törvény majdani elfogadása komoly jelentőséggel bír, hiszen a sörre a jelenlegi szabályozás szerint nem vonatkoznak az alkoholok reklámozását és éjszakai árusításának korlátozását tiltó rendeletek.

„A sörgyártók piacának rendezése és a termék átsorolása alkohollá egyértelműen a megfelelő lépés és nagyban hozzájárul majd a lakosság egészségnek javulásához” – jelentette ki nemrég az egészségügyi miniszter vezető alkohol- és kábítószerügyi szakértője.

„Évek óta beszéltünk egy ilyen szabályozás bevezetéséről. Megemelem a kalapom a parlament előtt” – tette hozzá Jevgenyij Briuny, aki a jelek szerint némi hízelgéstől sem riad vissza a szent cél érdekében.

Éjszaka és közintézmények közelében nem

Az új törvény korlátozza az éjszakai sörárusítást, valamint betiltja az értékesítést bizonyos közintézmények (így például iskolák) közelében, valamint 0,33 literesben határozza meg a legnagyobb árusítható egység méretét.

A jobb későn, mint soha elv alapján a döntés talán megállíthatja a sör elképesztő méretű terjedését. Noha Oroszországban még mindig és vitathatatlanul a vodka a legnépszerűbb alkohol, a söreladások az elmúlt 15 évben megháromszorozódtak, elsősorban az alacsony áraknak, a könnyű hozzáférhetőségnek és a laza törvényi szabályozásnak köszönhetően.

Borzalmas helyzet

Így aztán nem csoda, ha az orosz immáron a világ 3.-4. piaca (Kína és az Egyesült Államok után). Ugyanakkor éppen a vodka népszerűsége miatt a legtöbb orosz egész egyszerűen üdítőként tekint a sörre, így aztán a utcákon nem ritka látvány a sörrel munkába siető férfi, vagy az ebédidőben a parkban békésen sörözgető tinédzser.

A Kreml ugyanakkor attól tart, hogy az alkoholizmus és főleg a kiskorúak italozása már-már járványos méreteket öltött és a helyzet tovább romolhat. A meglehetősen riasztó adatok szerint az oroszok átlagosan fejenként és évente 17 liter tiszta alkoholnak megfelelő szeszesitalt fogyasztanak, ami több mint a duplája az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott legmagasabb értéknek. Ezzel az oroszok a világ öt legiszákosabb nemzete között vannak.

Nemzeti katasztrófa két felvonásban

Közben drámai módon csökken az ország népessége: 1991 és 2009 között 6,4 millióval lettek kevesebben az oroszok, és a statisztikai hivatal számítása szerint a következő két évtizedben a folyamat felgyorsulhat, ami azt jelentheti, hogy a jelenlegi 142 millióról 127 millióra eshet vissza a lélekszám.

Márpedig ennek egyik oka az, hogy a hivatalos becslések szerint évente mintegy félmillió orosz hal meg alkoholhoz kapcsolható okok miatt, így aztán nem csoda, ha Dmitrij Medvegyev államfő nemzeti katasztrófának nyilvánította az alkoholfogyasztás okozta gondot.

Nem szeretnénk jósolgatni, de az lesz majd az igazi nemzeti katasztrófa, ha nem lehet éjszaka sörhöz jutni…

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása