Kívül tágasabb

Kenya női motorosbandája

2019.07.30. 06:30, Kívül tágasabb , 11 komment

A Tinta Testvérisége gyakran sokkolja a meglehetősen konzervatív kelet-afrikai ország lakóit. Nem csoda, hiszen önmagában már egy motoros banda is érdekes látvány – pláne az, ha kizárólag nőkből áll.

kenyai_motorosok_cim.jpg

Fekete bőrcsizma, bőrdzseki, sisak – teljesen korrekt motorosbanda képét hozza a Tinta Testvérisége. Kenya első ilyen szerveződését a farmerként és adminisztrátorként dolgozó Patience Mehta alapította két éve. Célja az volt, hogy így hozza össze a motorozó nőket.

Az ötletet a 2010-es amerikai tévésorozatból, a Nikitából merítette, melynek főszereplője jellemzően motorozott, szigorúan talpig fekete bőrben. Patience egy Hero Karizma ZMR 223cc-t hajt és azt mondja, a nevük metafora: a tinta nem elsősorban a tetoválásra utal, hanem arra, hogy így mesélik el a történetüket.

A jelenleg 46 tagot számláló Testvériség a Nairobiban működő Tetovált Motorosok iskolából nőtt ki, ahol sok nő sajátítja el a motorozás alapjait. Érdekes módon nem ők az egyetlen női motorosbanda, összesen öt található az országban, nagyjából mind az elmúlt években alapult meg.

A szuahéli nyelven piki pikinek nevezett motor a főváros Nairobi egyik legelterjedtebb közlekedési eszköze. Motortaxival (boda boda) is tele van a város (meglehetősen rossz is a hírük a vezetőiknek), de nőt ezzel együtt is viszonylag ritkán látni motor volánjánál.

kenyai_motorosok_cikk.jpg

„Nagyon sokáig egyértelmű szabályok voltak a férfiak és a nők motorozási lehetőségeire, elsősorban azért, mert kemény, veszélyes, azaz férfias dolognak tartották” - mondta a BBC-nek Bettina Bogonko, aki egy Sárkány nevű Lifan 250cc-vel tolja.

„Számomra a fordulópont az volt, amikor az édesapám áldását adta a motorozásra és azt mondta, büszke rám. Ettől kezdve magabiztosan közlekedtem az utakon” - mesélte az egészségügyben dolgozó nő.

A Tinta Testvérisége pár havonta jön össze egy-egy csoportos motorozásra, de ha nem is találkoznak, állandóan kommunikálnak egymással, tippeket adva és bátorítva a másikat.

Időről időre összejönnek más női motoroscsapatokkal is, de férfibandákkal nincs kapcsolatuk. Arra bátorítanak minden nőt, hogy csatlakozzanak hozzájuk, ízleljék meg a szabadságot.

(Fotó: Katie Cashman)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: motor motorosok Kenya

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es