Kívül tágasabb

Itt a megoldás horkolás ellen

2019.02.20. 06:30, Kívül tágasabb , 6 komment

Hangszórót építettek egy párnába, ami a fejlesztők szerint ráadásul nem csak a horkolás, de az álmatlanság ellen is segít. Az ötlet furcsa, a párna meglepően puha.

parna_soundaslepp.jpg

A Soundasleep párna úgy néz ki, mint bármelyik átlagos társa, annyi a különbség, hogy egy bluetooth hangszórót építettek bele. Ezen keresztül könnyen hallgathatunk zenét az elalvást elősegítendő, vagy akár podcasteket és hangoskönyveket is. A partnerünk sem riad fel a hangra, mert a zene pont a fülünkbe szól. 

A párna meglepően puha, a hangszórót mikroszálas anyaggal borították be, így nyugodtan rá lehet feküdni. Mérete is egy szabványos párnáénak felel meg, 68x44 centiméteres. 

A gyártó szerint minden korosztály által használható a termék, a nehezen alvó gyerekeknek is segíthet. 

Emellett még van egy csoport, akik hasznát vehetik: a horkolók. A párnát össze lehet kötni egy applikációval, amely nyomon követi az alvást. 

Ha azt érzékeli, hogy a felhasználó horkol alvás közben, akkor nyugtató zenét kezd játszani vagy fehér zajt bocsát ki, de csak olyan hangerővel, ami még nem ébreszt fel. Be lehet állítani, hogy egy bizonyos szintnél hangosabb horkolásra reagáljon csak a párna. 

Az applikáción azt is megnézhetjük, hogy mikor aludtunk a legmélyebben, legnyugodtabban, vagyis kiderül, hogy melyik zene volt ránk a legjobb hatással. A párna 50 fontért, nagyjából 18 ezer forintért vásárolható meg.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es