Kívül tágasabb

Túl sokba kerül a gyerek?

2014.04.01. 06:55, Kívül tágasabb , 2 komment

Egyre több hír szól arról, hogy lazítanak a kínai egykepolitikán. Egyre több tartományban oldják fel a korlátozást, hogy egy házaspárnak csak egy gyereke lehet. Eddig mindkét szülőnek szintén egykének kellett lenni, most már elég, ha csak egyikük az. Azonban nem biztos, hogy ez a könnyítés mindenkinél visszhangra talál. Nem minden kínai akar több gyereket.

A korlátozás feloldása 20 millió embert érinthet, de a családok fele mégsem egyértelműen lelkes a lehetőség hallatán, egyszerűen azért, mert a gyerek túl sokba kerül. Kínában pedig az eddigi gyors gazdasági növekedés hatására az emberek is tehetősebbek lettek, a nők tanultabbak.Ez pedig általában együtt jár a gyerekszám csökkenésével.

A legtöbb gyerek éppen azokban az országokban születik, ahol legkevesebb az egy főre jutó jövedelem: Niger, Mali, Uganda. A legkevesebb pedig, ahol a legtöbb: Monaco, Szingapúr, Hong Kong.

Pedig Kínának szüksége lenne a fiatalokra, ugyanis gyorsan öregszik. 2050-re az ország harmada 60 év felett lesz. Hogy lehet-e még ezt is központilag irányítani, pártutasítással, mint régen? Nem valószínű.

A problémával a már sokszor példának állított Franciaország úgy harcolt meg, hogy adókedvezményt, lakhatási támogatást, gyermekfelügyeletet biztosított. Nagyjából 20 év alatt 20 százalékkal nőtt a születések száma.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: gyerek egyke Kína

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es