Kívül tágasabb

Hollywood elindult a szakadék felé?

2013.12.30. 06:47, Kívül tágasabb , 5 komment

Noha a felszínen minden rendben van Hollywoodban, a hozzáértők (és nem akárkik: például Steven Spielberg) szerint szinte elkerülhetetlen egy nagyobb válság. A fő problémát az eredetiség szinte teljes hiánya jelenti: a sikerfilmek között csak két eredeti sztori akadt – az elmúlt három (!!) évben.

Ha csak a felszínt nézzük, Hollywood köszöni szépen, nagyszerű egészségnek örvend. Idén nem kevesebb, mint 26 olyan film akadt, aminek a költségvetése meghaladta a 100 millió dollárt, ezek összesen több tízmilliárd zöldhasút fialtak a stúdióknak és a forgalmazóknak, alighanem megközelítve a tavalyi, 35 milliárd dolláros csúcsévet.

Egyszóval Hollywood köszöni, jól van, annak ellenére is, hogy akadt néhány szuperprodukció, amely csúnyán fejre állt. Közülük is kiemelkedik Johnny Depp karrierjének egyik legkínosabb kudarca, az A magányos lovas, amely még a 215 milliós gyártási költséget sem nagyon hozta vissza.

Aztán persze ott vannak a nagy sikerek is (a Vasember 3 egyedül csinált 1,2 milliárd dolláros bevételt), ám mindezek ellenére akadnak, akik egy ideje már kongatják a vészharangot.

Például Steven Spielberg, aki még az év elején fejtegette egy beszédében, hogy szerinte elkerülhetetlen egy komolyabb összeomlás. „Három, vagy négy, vagy akár fél tucat mega-költségvetésű film is beleáll majd a földbe, ami megváltoztatja a paradigmát" – jósolta (ami azért is sajátos, mert ő volt az, akinek az A cápa című alkotása döbbentette rá a stúdiókat arra, hogy sokkal jobban megéri egyetlen, igaz nagy költségvetésű filmmel hatalmasat kaszálni, mint sok kicsivel apróbb nyereségeket elérni).

A közelgő válság fő oka a filmek egekbe száguldó költségvetése. Volt már ilyen az elmúlt évtizedekben: 1980-ban az A mennyország kapuja című western (Kris Kristoffersonnal és Christopher Walkennel) akkorát bukott, hogy gyakorlatilag magával rántotta a United Artists-t is, amit az MGM vásárolt fel.

Emlékezetes a Kevin Costner főszereplésével készült Waterworld – Vízivilág 1995-ös irtózatos buktája, ami gyakorlatilag kivégezte a korszak egyik legnagyobb sztárjának karrierjét.

A helyzet ma azért sokban különbözik a két évtizeddel ezelőttitől is, írja a BBC elemzése: egyfelől a hat „nagy stúdió" mind egy-egy médiakonglomerátum része, ami csökkenti bukás kockázatát, másfelől szívesen bevonnak a gyártásba kisebb stúdiókat is, ami csökkenti a kitettségüket.

Hollywood korábban sem a kísérletezéseiről volt híres, ám már kifejezetten kockázatkerülővé vált (vagy elegánsabban fogalmazva: kidolgozta a szinte biztos siker titkát). Két brit tudós, John Sedgwick és Mike Pokorny megvizsgálta az elmúlt 20 év kasszasikereit és arra jöttek rá, hogy míg a 80-as évek legvégén a nagy költségvetésű filmek fele termelt nyereséget, addig 2009-ben ez az arány már elérte a 90 százalékot!

Ez egyfelől köszönhető a filmeket körülvevő egyéb termékek kitűnő marketingjének: míg Hollywood hőskorában a bevételek 100 százalék a jegyeladásból származott, addig ma ez az arány alig 20 százalék, a pénz legnagyobb része tehát a televíziós és DVD-jogokból, a különböző ajándéktárgyakból és egyéb üzletekből származik.

Hollywood arra is rájött, hogy az amerikai piac korlátozott felvevőképességű, azaz rá kell feküdni a világ többi részén az eladásokra. A már említett Vasember 3 bevételeinek kétharmada például már az Egyesült Államokon kívülről származott, a Kínában vetített verzió négy perccel hosszabb volt mint az eredeti, benne kínai színészekkel és (ami még fontosabb) kínai termékekkel (amiért a gyártók értelemszerűen komoly összegeket szurkoltak le).

Végül de nem utolsósorban: mint már említettük, a stúdiók szinte semmi kockázatot nem vállalnak, aminek az a következménye, hogy a mozik tele vannak sikerfilmek folytatásaival.

Ha csak az idei kínálatot nézzük, az első négy helyen folytatás (vagy előzményfilm, ami ez esetben egyre megy) található: a Vasember 3 (Walt Disney - 1,2 milliárd dollárral), a Gru 2 (Universal – 919 millió), a Halálos iramban 6 (Universal – 789 millió) és a Szörny Egyetem (Walt Disney – 744 millió), eredeti forgatókönyvvel pedig csak két alkotás, a Gravitáció (Warner Brothers – 642 millió dollárral) és a Croodék (20th Century Fox – 587 millió dollárral) fért be a legjobb tíz közé.

Ám ez még mindig istenes 2011-hez és 2012-hez képest, amikor a TOP 10-be egyetlen eredeti forgatókönyvvel jelentkező (azaz nem folytatás) film sem fért be. Azért az, hogy három év TOP30 filmje közül csupán kettő akadt, ami eredeti ötletből és sztorival jelentkezett, elgondolkodtató.

És sokakat el is gondolkodtat: Charles Acland, a montreali Concordia Egyetem kommunikációs professzora például úgy véli, a mindent elöntő folytatások egyenes utat jelentenek az „esztétikai csődhöz", mert elkerülhetetlenül rossz filmek készülnek majd.

Már csak azért is, mert a létező legszélesebb tömegek minden áron való kiszolgálásának igényének egyik következménye az, hogy a tehetséges forgatókönyvírók a jóval rugalmasabb tévé felé fordulnak, és ez igaz a rendezőkre is.

Egyelőre persze a szakadék még messze van, hiszen a folytatások és a kasszasikerek korát éljük, de ha Hollywood nem tervez előre és nem lép időben, komoly bajba is kerülhet.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es