Kívül tágasabb

A világ legsajtosabb pizzája

2020.12.08. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Szakemberek szerint a világon összesen 1800 féle sajt van, ami már önmagában meghökkentően magas szám. Pláne hihetetlen, hogy ebből 1600 különböző típusú francia.

pizza_sajttal.jpg

Ezek után azon már meg sem lepődünk (na jó, egy kicsit, mert lehetett volna olasz is, ugye), hogy éppen egy francia séf gondolta úgy, megdönti a legtöbb fajta sajtot tartalmazó pizza Guinness-rekordját.

A lyoni mesterszakács, Benoît Bruel 30 centiméter átmérőjű pizzájára pakolt fel összesen 257 féle sajtot, az egész folyamatot pedig egy FlorianOnAir nevű YouTuber posztolta. (A pizza elkészítése még februárban történt.)

Benoît Bruel azzal indokolta az elképesztő kreálmányt, hogy hite szerint a rekordernek franciának kell lennie, hiszen hazája egyebek mellett a sajtokról ismert.

Érthető okokból nem kezdjük el felsorolni, milyen sajtok kerültek a pizzára, egy pár különlegességet azért megemlítenénk: Rocamadour, Manigodine, La Vieielle Louche, Quattrocento, Picolin, Comté 9 mois, egy nyolchónapos Comté 8, vagy egy Chaource mind felkerült a tésztára.

Noha egy pizza általában gyorsan elkészül (nem véletlen a népszerűsége gyorskajaként is), a rekorder darabot ennél fájdalmasan hosszabb idő alatt hozták össze.

Ráadásul nem is a 2 órás elkészítési idő a legdurvább benne, hanem az ára, hiszen a teljes pizza 1000 dollárba (ez kb. 300 ezer forint) kerülne. Nem került, mert felvágták, a szerencsések egy-egy apró darabot elfogyaszthattak belőle – 60 dollárért (18 ezer forintért).

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása