Hogy miben lehet reménykedni Detroitban, az jó kérdés, a magunk részéről nem nagyon tudnánk rá választ adni. A nagyváros népessége csökken, gyakorlatilag teljes a kilátástalanság, még akkor is, ha egy fotós lencséjén keresztül még így is látszik némi remény a magányban.

Vörös festékkel összemázolt, tönkretett ház, betört ablakok, a pusztulás minden jele – nem egyedi látvány Detroitban. Az amerikai nagyvárosban egész utcák állnak üresen, egymás mellett sorakoznak az elhagyott otthonok. 

A várost meghatározó autógyárak, a General Motors, a Chrysler és a Ford történetük folyamán mind jártak már a pénzügyi összeomlás közelében, de mindannyian túlélték. 

A ma már csak 700 ezres népességgel rendelkező (és ezzel a nagyvárosok sorában a 18. helyre visszacsúszó) Detroit tragédiája, hogy miközben a népesség 1990 óta 30 százalékkal csökkent, a város nagyobb területet lát el, mint San Francisco, Boston és Manhattan. 

Ha ez nem lenne elég, ott van még az etnikai probléma is. Detroitban él ugyanis az amerikai nagyvárosok közül arányaiban a legtöbb afrikai-amerikai, a lakosság 83 százaléka vallja magát annak, miközben az államot fehér republikánus politikusok vezetik.

• 
• 
• 
• 

Mindezt szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt írtuk le, és a helyzet azóta sem sokat változott, javulni pedig főleg nem javult a távolból nézve. Kicsit másként látja azonban a helyzetet Dave Jordano, aki az 1970-es években ide járt egyetemre, aztán utána lelépett és nem is tért vissza 30 évig.

Először 2010-ben, három évvel a város pénzügyi összeomlása előtt látogatott el ismét Detroitba, és – mint mondja – olyan érzés volt az utcákon járni, mintha egy rég elnyűtt cipőbe lépne bele.

„Úgy éreztem, mintha ott folytatnám, ahol 1977-ben abbahagytam. Az elmúlt 50 évben a város nem nagyon terjeszkedett, kicsit olyan, mintha egy időkapszulába szorult volna” – mesélte.

Napközben autóval járta a várost, emberek és történetek után kutatva, aztán váltott és a csendesebb, békésebb, éjszakai Detroitot próbálta megmutatni. Az így született Detroit Nocturne tulajdonképpen óda egy éjszakai metropoliszhoz.

Dave Jordano úgy érzi, a közvélemény és a sajtó félreérti a várost: „Detroit nem csupán az apokaliptikus halál és pusztulás városa, ahogyan a médiában mindenki ábrázolja, hanem több, a kitartás által összekovácsolt közösség mikrokozmosza”.

• 
• 
• 
• 

Persze szó sincs arról, hogy a fotós rózsaszín szemüvegen keresztül látná a várost, pontosan látja a be nem tartott ígéretek okozta fájdalmakat, és a túlélésrt folytatott küzdelmet. Ezek egyik példái az általa oly szívesen fotózott kisebb üzletek, melyek szerinte a mai napig életben tartják Detroitot.

„Azok a régi, családi kisboltok nem csak azért vannak még, mert a tulajdonosoknak nincs hova menniük, hanem azért is, mert fontos nekik a közösségük jóléte” – vélte Dave Jordano.

A fotós azt mondta, számára az éjfél és a hajnali 3 óra közötti időszak volt a legjobb munka szempontjából, mert ekkor a város már elnyugodott, de látszott rajta, hogy él. Persze egyedül kint lenni nem kis kockázat egy Detroithoz hasonló városban, de szerinte az eredmény azt mutatja, megérte.

(Fotó: davejordano.com)