Kívül tágasabb

Pamela Anderson az állatokért meztelenkedik

2015.05.20. 06:48, Kívül tágasabb , 3 komment

Nem az első eset (és meg lennénk lepve, ha az utolsó lenne), hogy a lelkes állatvédő Pamela Anderson kiáll a meglehetősen ellentmondásos megítélésű állatvédő szervezet, a PETA mellett. Nem sokat takargatva…

pamela_anderson_peta_psycho_cim.jpg

A 47 éves modell-színésznő (inkább modell, mint színésznő, de ez most mindegy) már többször vett részt a PETA kampányában, a hagyományoknak megfelelően gyakorlatilag meztelenül.

Most folytatja e szokását, ezúttal a vízpazarlás ellen fellépve, újra megalkotva Alfred Hitchcock legendás Psychójának zuhanyozós jelenetét. Az időzítés nem is lehetne aktuálisabb, hiszen ezekben a hetekben Kalifornia nagy része a vízhiánytól szenved.

Hogy miként jönnek ide az állatok? Nos, a PETA szerint nem csak az emberi fogyasztás kordában tartásával lehetne rengeteg vizet megspórolni, hanem azzal is, ha kevesebb, emberi fogyasztásra szánt állatot tartanának.

A vegán életmódot hirdető kampányt május 21-én mutatja be Pamela Anderson a The Ellen DeGeneres Show-ban, egy előzetes közleményben azt írta, hogy rengeteg víz fogy nem csak az állatok itatására, hanem a táplálásukra szánt növények öntözésére is.

pamela_anderson_peta_psycho.jpg

„Egy kiló marhahús előállításához annyi víz kell, amennyit egy ember egy év alatt használ el zuhanyozásra” – érvelt a PETA tiszteletbeli igazgatójaként is működő Pamela Anderson.

Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a teljes vízfelhasználás 55 százaléka jut az állatok takarmányozásához szükséges öntözésre, míg az otthoni fogyasztás 5 százalékot visz el.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: peta Pamela Anderson

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása