Kívül tágasabb

Betiltanák a svédek az állva pisilést

2013.06.24. 06:54, Kívül tágasabb , 89 komment

Svédország érdekes egy hely, politikusai nem különben képesek sajátos ötletekkel előállni (bár ugye a magyarokat ebben is nehéz felülmúlni, de ezt most hagyjuk). A legújabb megdöbbentő javaslatot a parlament szocialistákból és feministákból álló pártja, a Baloldali Párt nyújtotta be és lényege, hogy bizonyos WC-kben megtiltaná a férfiaknak, hogy állva végezzék el a dolgukat.

pisilő férfi.jpg

Nehéz ilyenkor mit írni, mert az ember nem akar elviccelni egy ilyen végtelenül fontos és meghatározó törvényjavaslatot (...), úgyhogy maradjunk a szikár tényeknél.

Az ellenzéki párt elképzelése szerint elsőként a helyi önkormányzati épületek mosdóiban kellene megtiltani a férfiaknak, hogy állva könnyítsenek magukon. Ezt úgy kívánnák elérni, hogy csak leülős WC-ket szerelnének fel (bár az számunkra egyelőre nem egyértelmű, abba miért ne lehetne állva pisilni, de biztosan nem vagyunk elég törvénytisztelők).

A javaslat támogatói azzal érvelnek, hogy az ülve pisilés sokkal higiénikusabb és egészségesebb is. Egyfelől tehát megszüntetné a nem kívánt apró tócsákat a padlón, másfelől a férfiaknak is kényelmesebb lenne, nem is beszélve az egészségről, mert az ülve elvégzett kisdolog állítólag csökkenti a prosztatagondok kialakulásának esélyét.

A nagylelkű párt ugyanakkor gondolt azokra is, akiknek valamilyen orvosi okból muszáj állva végezniük a dolgukat, az ő számukra külön helyiségeket alakítanának ki, ahol értelemszerűen csak állva lehetne kisdolgot végezni. (Mardos minket a kétely, hogy ezen túl orvosi papírral lehet-e majd csak WC-re menni...)

Nem akarnak beleszólni, de...

Az előterjesztés atyja, Viggo Hansen elmondta: a végső cél, hogy a munkahelyi mosdók koedukáltak legyenek, azaz a jövőben csak fülkés verziót támogatnák. Azt külön hangsúlyozta, hogy nem szeretnének beleszólni az emberek legbensőbb magánügyeibe, de szeretnék megadni a lehetőséget a férfiaknak is, hogy tiszta WC-ket használhassanak.

A magunk részéről csak két dolgot tennénk hozzá: a nagy meleg egyértelművé tette ugyan, de gyorsan ellenőriztük a naptárat is, hogy véletlenül nem április elseje van-e (nem), a másik viszont, hogy irigyeljük a svédeket, hogy ekkora marhaságokra van idejük.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása