Kívül tágasabb

Másfél évet kapott a gyilkos biciklis

2017.09.20. 06:30, Kívül tágasabb , 46 komment

Másfél év fiatalkorúak büntetőintézetében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a brit bíróság Charlie Allistont, aki tavaly év elején kerékpárjával halálra gázolt egy 44 éves nőt.

charlie_alliston_1.jpg

Még tavaly év elején történt, hogy az akkor még csak 19 éves Charlie Alliston London keleti részén elütötte a 44 éves Kim Briggst, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy egy héttel később a kórházban meghalt. 

A férfi kerékpárján nem volt első fék, ami a szakértők szerint megmenthette volna a HR-konzultánsként dolgozó nő életét, annak ellenére, hogy a tárgyaláson Charlie Alliston váltig hangoztatta, hogy szerinte semmilyen különbséget nem jelentett volna. 

A bíró az ítélet kihirdetésekor emlékeztetett, hogy a férfi saját bevallása szerint is élvezte a fék nélküli száguldást, és azt, hogy üvöltözhet és káromkodhat a gyalogosokkal. 

„Hallottam a vallomását és semmi kétségem afelől, hogy még most is csökönyösen ragaszkodik a saját igazához és hisz a képességeiben. Semmi kétségem afelől, hogy ebben nincs igaza. Ön egy két keréken száguldó életveszély volt” – jelentette ki Wendy Joseph bíró. 

Aki szerint a balesetet egyértelműen Charlie Alliston kerékpározási technikája okozta: „Ha a kerékpárjának lett volna első féke, akkor meg tudott volna állni, de ön egy illegális járművet használt, és a bizonyítékok szerint meg sem próbált lassítani vagy megállni”. 

Az ügy hatalmas port kavart az Egyesült Királyságban, ahol komoly kampány indult a kerékpárosokra kiszabható magasabb büntetések érdekében. Ez volt az első eset egyébként az országban, hogy kerékpáros ellen emberölés bűntette miatt indult bírósági eljárás. Az ügyészség azzal érvelt, hogy a férfi törekedett arra, hogy a járműve veszélyes legyen. 

Az kétségtelen, hogy Charlie Alliston kifejezetten kockázatkereső figura, aki online többször hangoztatta, mennyire izgalmas fék nélkül kerékpározni. A férfi egyébként bukósisakot sem viselt, Planet X márkájú járművét pedig a törvények szerint kötelező első fékkel ellátni az utcai közlekedéshez. 

Ha ez nem lenne elég, a férfi a balesetet követően több posztban is az áldozatot hibáztatta a balesetért, azt állítva, hogy Kim Briggs az ütközés idején telefonált és semmibe vette Charlie Alliston felszólításait, hogy térjen ki az útjából.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása