Kívül tágasabb

Hogyan kereshet egy orvos napi 720 ezer forintot?

2015.02.04. 06:45, Kívül tágasabb , 4 komment

Ráadásul hivatalosan. Márpedig a brit közegészségügy ennyit fizet egy-egy helyettesítő orvosnak, ha igazán nagy a szükség rá. Nem csoda, hogy áll a bál, mert a brit adófizetőknek 2,6 milliárd fontjába került csak tavaly a helyettesítés.

korhaz_bejarat_mento.jpg

A brit egészségügy immár évek óta komoly szakemberhiánnyal küzd, nem is csoda, hogy nemrégiben a The Guardian is hosszú cikket szentelt a kérdésnek, elsősorban a Magyarországról és Indiából bevándorló orvosokra koncentrálva.

A helyzet olyannyira válságos, hogy egy parlamenti vizsgálat most kiderítette, egyes kórházakban akár 1760 fontot (kb. 720 ezer forintot) is fizetnek egy sürgősségi és baleseti osztályon bevethető tapasztalt orvosnak naponta a helyettesítésért. Nem csoda, hogy a végösszeg így évi 2,6 milliárd fontra rúg.

„Az adófizetőnek 400 ezer fontjába (164 millió forintjába) kerül egy sürgősségi konzultáns képzése, ám sokan közülük inkább otthagyják az NHS-t és leszerződnek valamelyik ügynökséggel, aki aztán kiközvetíti őket, általában 1760 font / nap áron” – mondta a vizsgálóbizottságot elnöklő munkáspárti volt miniszter, Margaret Hodge.

A példa nem egyedülálló, a kelet-londoni Barking, Havering és Redbridge kórház is ennyit fizet naponta, egyszerűen azért, mert nincs annyi orvosa, amennyire szükség lenne.

Az intézmény ügyvezetője, Matthew Hopkins a vizsgálóbizottságnak elismerte, hogy ennyit fizetnek egy 16 órás műszakért, hozzátéve: ezt diktálja a piac. Annyira nincs megfelelő orvos, hogy havi 1,5 millió fontot kénytelenek az ügynökségeknek kifizetni a helyettesítésekért.

Talán furcsa ezt a magyar viszonyok ismeretében olvasni, de tény, hogy a sürgősségi és baleseti sebészeket is képviselő College of Emergency Medicine szerint évente mintegy 100 orvos vállal külföldön munkát. Ezt, és a szakma elhagyását megakadályozandó, a szakmai szervezet szerint több pihenőidőt kellene biztosítani az orvosoknak, megelőzendő a kiégésüket, és kissé vonzóbbá téve a szakmát.

Egyelőre azonban a helyzet csak tovább romlik: míg 2012-2013-ban 2,1 milliárd fontot, addig 2013-2014-ben már 2,6 milliárd fontot költött az NHS helyettesítésekre.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása