Pár nappal ezelőtt írtunk arról a kezdeményezésről, melynek célja, hogy hangot adjon a szexuális támadások áldozatainak. Akkor azt írtuk, hogy gyakran a hatóságok és a társadalom sem fordul kellő odafigyeléssel, együttérzéssel feléjük.

Mikor elmondtam valakinek: „Egy férfit nem lehet megerőszakolni."

Abban a posztban egy kivétellel csupa nő szerepelt, és ha rájuk igaz, hogy alig hallani a hangjukat, akkor fokozottan igaz ez a férfi (még pontosabban: fiú) áldozatok esetében.

A mai poszt ezért szóljon róluk, a férfiakká cseperedett fiúkról, akik mind szörnyű titkot és megrázkódtatást hordoznak magukkal – és maximális tiszteletet érdemelnek azért, hogy ki mertek állni a nyilvánosság elé. Hátha ez másoknak is segít, akár abban, hogy például fel merjék jelenteni zaklatójukat, az erőszaktevőt. Akkor is, ha a környezet nem minden esetben támogató vagy épp ellenkezőleg.

„Gyere..., senkinek nem kell megtudni..." – hajnali ötkor a kolesz fürdőszobájában, ottlétem 6.napján. Tudod mit, most már az egész egyetem tudja.

„Csak meg akarom mutatni, hogy mennyire szeretlek."

„Légy férfi, és csináld!"

„Hozd ide a bátyádat! Olyan csinos lány vagy...Fejezd be a nyafogást, ha bárkinek elmondod megölöm az anyádat."

„Az alsó szomszéd gyereke volt, én 8 vagy 9 voltam, ő 17 vagy 18. Nem sokra emlékszem, de arra igen, hogy a hátamon fekszem, és a plafont bámulom, és hogy hogyan történt. Akarsz szórakozni?"

„Hogy tud egy nő megerőszakolni egy férfit? – az első négy évben mindenki ezt kérdezte a történtek után." „Légy férfi! – mondta az akkori barátnőm, mikor pánikrohamot kaptam, mert megláttam az erőszakolómat nyolc évvel a történtek után."

„Megölöm a testvéreidet! – mondta a mostohaapám – a 13. születésnapomon. Akkor még nem tudtam, hogy őket is ezzel fenyegette."

„Ha bárkinek elmondod, kicsapnak a suliból. – mondta a helyettes Tae Kwon Do tanár, amikor 11 éves voltam. Nem mondtam el senkinek 31 éves koromig, a szégyen és az önvád miatt."

„Rendőr volt. Bármit megtehetett. Nevetett, amikor sírtam. 6-tól 10 éves koromig."