Egy fiatal amerikai szerző végigfényképezte az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is, hogy dokumentálja, mi maradt az elhagyatott, pusztulóban lévő intézményekből.
A képeket elnézve egyáltalán nem tűnik túlzásnak Eric Vernon következtetése, mely szerint szó szerint kísértetek lakta, lepusztult épületek ezek, különösen, ha eszünkbe jutnak azok a történetek, melyek meglehetősen rendszeresen felbukkannak az angolszász sajtóban arról, miként is bántak az ilyen intézményekben élőkkel.
Több vizsgálat is indult már különböző ügyekben, és valóban: a rohadó tolókocsik, műtőasztalok, kötelek a tanúi a bánásmódnak, amit az ápoltak elszenvedtek.
Eric Vernon „Kísértetjárta elmegyógyintézetek" című könyvéhez gyűjtötte össze ezeket a képeket. A könyv bepillantást kíván adni a képeken kívül abba is, hogy mi történhetett a zárt ajtók mögött ezeken a helyeken. Saját bevallása szerint a szerző az inspirációt egy igaz történeten alapuló horrorfilmből szerezte.
Amúgy már maguk a régi, igen impozáns, szinte kastélyszerű, valamikor jobb időket látott, de ma már nagyon leromlott állapotban lévő épületek is megadják a megfelelő alaphangulatot.
A szerző reméli, hogy az utazás a falak és a maradványok között egyszerre lesz borzongató és nevelő célzatú is. Hiszen az intézetek, amelyeknek elméletben a gyógyítást kellett volna szolgálniuk, valószínűleg több kárt okoztak, mint hasznot hoztak. Sőt nemegyszer emberkísérleteknek is helyt adhattak.
Az 1900-as évek elején meglehetősen elterjedt nézet volt szakmai körökben is, hogy a mentálisan beteg pácienseket célszerű képtelenné tenni a szaporodásra, mert így védhető adott közösség genetikai állományt. A szemlélet nem sokban különbözött a náci eszméktől. 1917 és 1983 között több mint 65 000 embert (!!) sterilizáltak ennek jegyében. Akár büntetésként, akár ez lehetett a kilépő az intézetből.
Az olyan módszerek, mint a lekötözés, a magánzárka, a verés, az elektrosokk, a lobotómia, gyógyszerkísérletek folytak az 1970-es évekig. Sőt, mint a szerző írja, ma is kb. 100 000, általában idős embert kezelnek az elektrosokk módszerével.
Azonban nem csak ezek az elmegyógyintézetek keltenek borzongást az emberben. Talán akad még, aki emlékszik arra a 2008-as nagy-britanniai botrányra, amely a Jersey-szigeti "Haut de la Garenne" árvaházzal kapcsolatban robbant ki és ahol nem csupán kínzásokról, de gyilkosságokról is szó volt.
Egy kétségtelen: az ódon falak sok mindent nagyon hosszú időre, akár évtizedekre is eltakartak. Ráadásul a szenvedők olyan kiszolgáltatott csoportok voltak, mint a mentálisan betegek vagy akár a gyerekek.
A rengeteg visszaélésre csak jóval a történtek után derült fény, a felelősségre vonás pedig a mai napig nehézkes.