Kívül tágasabb

Gazdagok játékszere: a vasút

2011.09.13. 23:48, Kívül tágasabb , komment

A vonatjegy olyan drága lett, hogy ma már szinte csak a jómódúak engedhetik meg maguknak. A megállapítást (beismerést?) nem akárki tette, hanem maga a közlekedésért felelős miniszter.

 

Elszabadultak a vasúti jegyárak Nagy-Britanniában, olyannyira, hogy az már a kormánynak is szemet szúrt. A parlament alsóházának közlekedési bizottsági meghallgatásán a területért felelős szakminiszter kénytelen volt elismerni: egyes vasútvonalakon a jegyárak már „könnyfakasztóan drágák”.

„Az egyes számú kellemetlen tény, hogy a vasút immár a gazdagok játékszerévé vált. A vonaton közlekedők bevételei átlagosan már meghaladják az országos átlagot – ez egy egyszerű tény” - jelentette ki a meghallgatáson Philip Hammond.

Különös érvelés

A miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző elővásárlási kedvezményekkel jelentősen olcsóbban lehet igénybe venni a vasutat. Philip Hammond egészen sajátos érveléssel állt ki a tervezett, Londont Észak-Angliával összekötő HS2 szupergyors vasút megépítése mellett, mondván, még a szegényebbek is profitálhatnak belőle, ha pénzük nem is lesz, hogy utazzanak rajta.

„Ha például egy manchesteri gyárban dolgozik valaki, akkor lehet, hogy soha nem ül majd a HS2-n, de nyilván előnyös lesz a számára, hogy a vállalata kereskedelmi igazgatója rendszeresen használja, hogy Heathrow-n repülőre szállva bejárja a világot és hozza a gyárnak a megrendeléseket, amik segítenek megőrizni a munkahelyeket” - fejtegette a konzervatív miniszter.

Brutális drágulás

A meghallgatást részben azért is tartották, mert múlt hónapban a brit kormány bejelentette, hogy megváltoztatja a vasúti tarifák számításának módját (a részletekbe nem mennénk bele), ami januártól 8 százalékos áremelést vont maga után. Ráadásul a vasúttársaságok a 8 százalékot átlagnak számíthatják, azaz lesznek olyan vonalak, ahol ennél drasztikusabban drágulnak majd a jegyek.

Kicsit a 22-es csapdájának tűnik az a kormányzati érvelés, mely szerint a plusz bevételekre a vonalak és a szolgáltatások fejlesztése érdekében van szükség, hogy később jobb legyen az ár-érték arány.

Az utasok jogait védő egyik szervezet, a Passenger Focus igazgatója „mélyen igazságtalannak” nevezte, hogy a vasúttársaságok maguk dönthetnek arról, melyik vonalon mennyivel emelnek (egészen addig, amíg a 8 százalékos átlagon belül maradnak). Nem nehéz elképzelni, hogy a legtöbbek által használt elővárosi közlekedésben ezt meghaladó mértékben drágulnak majd a tarifák.

 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása