Kívül tágasabb

A húsevők hazugok és erőszakosak?

2012.11.17. 06:56, Kívül tágasabb , 197 komment

Egy indai tankönyv szerint amíg a zöldségek fogyasztása erőt és egészséget ad az embernek, addig a hús egyaránt leépíti a testet és a szellemet is.

húsevő férfi.jpg

A húst fogyasztók gyakran csapodárak, hazugok, nem tartják be az ígéreteiket, becstelenek, lopnak, verekednek és erőszakoskodnak – állítja egy nemrég kiadott indiai tankönyv. A szerző szerint az elfogyasztott étel ugyanis kihatással van az ember jellemére, ezért is javasolja mindenkinek a vegetáriánus életmódot.

A könyv szerint a japánok sok zöldséget fogyasztanak, és ennek köszönhetik, hogy tovább élnek, míg a „húsízű szeméten" élők rövidebb életre számíthatnak.

A szerző összefüggést lát továbbá a nemi erőszak és a húsfogyasztás között is. Szerinte a húsevők hajlamosabbak az ilyen bűncselekmények elkövetésére, melyért az étkezésből fakadó hormonális ingadozások felelősek.

A bizarr tankönyv azért kerülhetett az indiai közoktatásba, mert az indiai oktatásügyi miniszter szerint nem ellenőrzik a kötelező olvasmányok tartalmát. A tanároknak általában kiadókat javasolnak konkrét könyvek helyett, ezzel biztosítva, hogy az oktatók maguk is elolvassák azokat a műveket, amikből aztán a diákjaikat oktatják.

A történethez annyi azért még hozzátartozik, hogy a 2001-es népszámlálás adatai szerint India lakosságának 80 százaléka hindu, 13 százalék pedig muszlim. Előbbiek marha-, utóbbiak sertéshúst nem fogyasztanak.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: bizarr tankönyv India

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása