Kívül tágasabb

Suri Cruise Lady Gaga nyomdokain

2012.07.19. 06:58, Kívül tágasabb , 3 komment

New York City egyik legpatinásabb lányiskolájának tanulója lesz ősztől Tom Cruise és Katie Holmes kislánya. A hatéves Suri abba a katolikus suliba jár majd, melynek padjait korábban Lady Gaga, Paris Hilton, vagy éppen a Kennedy-család több tagja is koptatta.

Suri Cruise és Katie Holmes.jpg

A manhattani Szent Szív Zárda katolikus lányiskola újabb híres tanulóval bővül szeptember 6-án, legalábbis amennyiben igazak a hírek, és Katie Holmes valóban a patinás intézménybe íratja be kislányát.

Az intézmény saját meghatározása szerint „New York City legrégibb független lányiskolája”, és ehhez méltóan meglehetősen szigorúan szabályozza a tanulók életét – például minden csütörtökön kötelező misén részt venni.

Így aztán a kislány, akit apja, Tom Cruise a hírek szerint a Szcientológia Egyház iskolájába akart járatni, végül egy másik vallási oktatási intézményben köt ki, bár érdekes, hogy az iskola tanulóinak csupán 65 százaléka vallja magát katolikusnak.

A 12 évfolyamos iskolában egy év tandíja közel 40 ezer dollár (egészen pontosan 39 ezer 265). Ezen összegért viszont pazar körülmények várják a gyerekeket, három labor, két teljesen felszerelt tornaterem, játszótért a tetőn, három könyvtár és egy hamarosan megnyíló wellness-központ.

Suri Cruise iskolája.jpg

Minden 8.-12. évfolyamos diák kap egy iPadet, és természetesen minden tanteremben digitális tábla és Apple TV található.

Az iskolába egyébként 690 gyerek jár, és gyakorlatilag az óvodától (ami az angolszász rendszer miatt nem teljesen felel meg a magyar ovinak, de ebbe most talán ne menjünk bele...) a 12. évfolyamig okítja a nebulókat. Évfolyamonként 50 gyerek jár a Szent Szívbe, minden 7 tanulóra jut egy tanár (azért ez nem a magyar iskolarendszer).

A suli erősen nyelvcentrikus, már az óvodában franciául és spanyolul tanítják a gyerekeket, akik 7 osztálytól latinul, majd később arabul, görögül vagy mandarin nyelven tanulnak.

Az 1881-ben apácák alapította iskola kimondott célja, hogy a katolikus felső-középosztály lányait nevelje. Hogy ebbe miként fér bele például Paris Hilton, az nagy kérdés, de rajta (és Lady Gagán kívül) olyanok is itt végeztek, mint Caroline Kennedy, Eunice Kennedy Shriver, Elaine Stritch és Gloria Vanderbilt.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása