Az immár 80 éves Oscar-díjas színész két évtizede nem beszélt saját lányával, az utolsó közös és nyilvános fotó is 27 éve készült róluk. Vajon mi állhat a családi tragédia mögött?
A 80 éves Anthony Hopkins és 48 éves lánya, Abigail utolsó ismert közös fotója a lány 21 éves korában készült. Abigail énekes-dalszerző lett, a kapcsolatuk egész életükben elég töredezett volt.
Abigail 1993-ban még a színész két filmjében is dolgozott, az Árnyékországban és a Napok romjaiban, de aztán megint keserűvé vált a viszonyuk. Anthony Hopkins egyszer azt is nyilatkozta, hogy nem tudja, van-e Abigailnek gyereke, de nem is érdekli.
„Fogalmam sincs. Emberek szakítanak. A családok szétszakadnak, és tudod: Folytasd az életed! Az emberek döntéseket hoznak. Én nem törődöm azzal, hogy ilyet vagy olyat” – mondta a Radio Timesnak.
A színész, aki ironikus módon a Lear királyt is sikerrel játszotta el, azt is mondta, fogalma sincs, hol él a lánya, aki egyébként egyetlen gyermeke. „Nem kell, hogy szeresd a családod. A gyerekek nem szeretik az apjukat. Nem kell szeretnetek egymást. Igen, ez elég ridegen hangzik, dehát az élet rideg.”
Az egyébként Londonban élő Abigailt nagyon megbántotta apja szívtelen megjegyzése. Ő nem tud tovább lépni, mert apja mindenhol ott van, hiába laknak az óceán két oldalán, moziplakátokon, tévében és a buszok oldalán is látja.
A kapcsolatuk már eleve rosszul indult, hiszen Anthony Hopkins nem volt felhőtlenül boldog gyermeke születésétől, és a kislány anyjától is igyekezett minél többet távol lenni, majd az alkoholhoz fordult.
Beszámolók szerint napi egy üveg tequila volt az adagja. Egyszer olyan részeg volt, hogy lekéste a repülőjét, ekkor ismerkedett meg második feleségével, Jenni Lyntonnal, a titkárnővel, aki kiment érte a reptérre.
Elhagyta érte első feleségét és a 14 hónapos Abigailt. „Évente egyszer láttam őt” - nyilatkozta egy 2005-ös interjúban a lány.
1975-ben Anthony Hopkins leállt az ivással Los Angelesben, miközben Abigail Londonban növekedett és a zene felé fordult, már hétéves korában elkezdett gitározni. Édesapja, mielőtt színész lett, zongorista volt, így ez közös bennük.
1985-ben Anthony Hopkins és lánya együtt segítették át édesanyját egy komoly betegségen. Két év múlva az egyetemen Abigail összeomlott, amit egyértelműen a problematikus apa-lánya kapcsolatnak tudott be.
„Annyi érzelmet zártam el gyerekkoromban, ami elvette az eszemet. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy megöljem magam. Ez volt a legrosszabb időszakom, amire emlékszem” – nyilatkozta.
Az apjával való szakaszos kapcsolatot okolta, miközben ő is ivott. Apja pedig eközben a saját démonjaival küzdött, miközben két hónapig hippiként élt a sivatagban.
1990-ben Abigail felvette vele a kapcsolatot, maga is színészkedni kezdett. Földet rengető találkozás volt. Szerepeket és lakást is szerzett a lányának. De aztán újra a régi minta, a találkozások ritkulnak és teljesen meg is szűnnek 2001-re.
Anthony Hopkins újra megnősül, számos válás után és szembe kell néznie azzal, hogy miért képtelen a szeretetre.
„Bár megpróbáltam magam melegnek és barátságosnak mutatni, belül mindig ürességet éreztem. Nem voltam együttérző és nem törődtem senkivel egész életemben” - nyilatkozta.
Soha nem nézte meg a lányát a színpadon, pedig rengeteget járt Londonban. „Nem is vártam, hogy eljöjjön. Nem igazán” - mondta Abigail.
Abigailnak egyébként nincsen saját gyermeke. Így Anthony szerencsére nem lehet ugyanolyan szívtelen nagyapa, mint amilyen apa volt.
Kreatív vagy? Kezdhetsz aggódni!
(Nyitókép: TGN)