Kívül tágasabb

A hygge lehet az új őrület

2016.09.06. 06:43, Kívül tágasabb , 19 komment

Tulajdonképpen eleve rossz a cím, amit a posztnak adtunk, hiszen a hygge lényege a hétköznapi őrülettel szemben éppen a nyugalom. A nagy kérdés az, hogy ez a nemes dán hagyományt külföldön (például az általában kissé zaklatott Magyarországon) is érezhetjük-e.

dania_hygge_foto_pixabay_com_jedidja.jpg

A dánokat hagyományosan a világ legelégedettebb, legboldogabb emberei között tartják számon (ami persze, mint minden általánosítás, nyilván sántít kicsit), ami sokak szerint nem másnak, mint az emberek közötti meghittségnek, az egyszerű örömöknek és a jó életnek köszönhető.

Mindez ráadásul aligha véletlen, olyannyira nem, hogy a dánoknak külön szavuk is van rá: ez pedig a hygge.

Az esetleges előítéletekkel ellentétben ugyanis a dánok nem zárkózottak, hanem tiszteletben tartják a másik privát szféráját, ugyanis társadalmi szempontból értékesebb a magánélet tisztelete, mint az, hogy leálljanak az emberrel csevegni a buszmegállóban. Azaz van egy határ, amit nem (vagy csak nagyon nehezen) lépnek át, azaz létezik egy üvegplafon.

Mi is az a hygge?

A hygge tulajdonképpen a dán kultúra központi része, gyakorlatilag lazulást, pihenést jelent: valami finom kaja, barátok, esetleg egy jó könyv – szóval az élet értelme gyakorlatilag.

Ezt leginkább otthon teszik meg, teáznak gyertyafény mellett, beszélgetnek, könyvet olvasnak, szóval relaxálnak, de egyre gyakoribb az is, hogy nyilvános helyen, például egy kávézóban vagy teázóban történik a hygge.

Az utóbbi egy-két évben hatalmas divathullám kezd kibontakozni világszerte, nyilván az állandó rohanásra és a mindent elborító digitális kultúrára adott reakcióként is egyre népszerűbbé válik a csendes elmélkedés, a beszélgetés, az együttlét.

Kiüríteni a stresszt

„Az élet rendkívül stresszes, mindenki elfoglalt, ezért fontos, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor a hygge kerül előtérbe. A legtöbb nagyvárosban elfelejtkeznek arról, hogy néha ki kell üríteni a stresszt magunkból. Amikor például Londonban jártam, minden az alkoholról és a vásárlásról szólt” – mondta az egyik legfelkapottabb „hygge-kávézó”, a Wulff & Konstali tulajdonosa.

Agnete Wulff szerint a hygge állapotát nem könnyű elérni, és egyedül szinte nem is lehet: „a hygge rengeteg munka, elmélkedni kell róla, ráadásul még ha sikerül is elérni, könnyen szét is rombolható”.

A dán Jeppe Trolle Linnet öt évvel ezelőtt publikálta egyetemi értekezését a hyggéről, és azóta a téma egyik legnagyobb szakértőjévé nőtte ki magát. Ami nem csekélység, hiszen csak idén ősszel várhatóan öt könyv jelenik meg a hyggéről angolul.

Hátha divat lesz…

Szerinte a hygge nagyon nehezen körülírható állapot, de nem csak a dánok privilégiuma, hiszen akár egy jó angol pubban is elérhető egy-két korsó sör legurítása mellett.

„Nyilván lehet népszerűsíteni világszerte is, és olyasvalamivé tenni, ami mindenhol elbűvöli az embereket” – vélekedett Jeppe Trolle Linnet, nem felejtve el hozzátenni, hogy azért vannak kétségei afelől, miként lehetne mindezt elterjeszteni például az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban (és akkor Magyarországot még nem is látta, tesszük hozzá csendben…).

Persze nem lenne hátrány, ha világszerte tényleg divattá válna a hygge (amint arra utaló jelekből elég sok van), hiszen az egyszerűség, a méregdrága divatmárkák elutasítása és az emberek közötti kapcsolatok újbóli előtérbe helyezése igencsak jót tenne a társadalmaknak.

(Fotó: pixabay.com/Jedidja)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Dánia hygge

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása