A 40-es Város a szovjet atomprogram születési helye volt, ahol fausti megállapodást kötöttek az ott élőkkel és dolgozókkal: mindent megkapnak, amit csak ember kívánhat, cserében nem hagyhatják el a települést, és kiteszik magukat mindannak a veszélynek, amit az atom jelent. Egészen elképesztő, máig tartó történet következik.

A 40-es Város Ozjorszk kódneve volt, ez az a település, ahol a szovjet atomprogram megszületett a II. világháborút követően. És ez a világ jelenleg talán nukleárisan leginkább szennyezett települése.

Vagy ahogyan az ott élő látják: egy kerítéssel körbevett Paradicsom.

A 100 ezer lakosú város évtizedekig „nem létezett”, jó szovjet szokás szerint semmilyen térképen nem szerepelt, mi több, a lakói sem léteztek hivatalosan. Az építkezés 1946-ban kezdődött a legteljesebb titoktartás mellett. Az egész országból odaszállították azokat a munkásokat, tudósokat, mérnököket, akik aztán a szovjet atomprogram megvalósításában segédkeztek.

Az első 8 évben az ott élők egyáltalán nem hagyhatták el a várost, nem írhattak levelet sem – egyáltalán, semmilyen kapcsolatban nem állhattak a külvilággal, beleértve saját családjukat is. A rokonok úgy tudták, egyszerűen eltűntek (ami azért a szovjet világban nem volt olyan példátlan eset).

Cserébe gyakorlatilag álomvilágot teremtettek nekik. Túl az ideológiai maszlagon (a világ békéjének őrei, a világ megmentői) nagyon konkrét előnyökkel járt az, ha valaki a város lakója lett.

Miközben a Szovjetunióban sok helyen éhínség dúlt, rengetegen éltek szegénységben, a 40-es Város lakói semmiben sem szenvedtek hiányt. Mindenkinek saját lakása volt (ez abban az időben nagyon nagy szó volt), ételben sem volt hiány, mi több, olyan egzotikus finomságokat is mindig kapni lehetett, mint a banán, és egyéb déligyümölcsök, a kaviár, emellett jó iskolák, szuper egészségügy, kultúra, szórakozás – egyszóval amit csak el lehet képzelni.

Vajon mi hasonló helyzetben hogyan döntenénk?

Mert mindezért cserébe ott volt az elzártság, és ami még annál is rosszabb: a borzalmas egészségügyi következmények. Amelyek máig hatnak, annál is inkább, mert itt van az egyik legnagyobb atomtemető.

Miközben Ozjorszk egy ötvenes évekbeli amerikai kertváros hangulatát árasztja, a víz, a gyümölcsök, a növények mind fertőzöttek, az itt felnövő gyerekek életkilátásai sem túl jók – nem véletlenül hívják a környéket „a Föld temetőjének”.

Ennek ellenére még ma is van presztízse annak, ha valaki itt élhet, a helyiek szerint mindenképpen. Szerintük ez az értelmiség városa, ahol a kerítés a pénzügyi bizonytalanságot is kívül tartja.

A közeli Majak radioaktívhulladék-tárolója az évtizedek alatt annyi sugárzó anyagot fogadott be, amennyi megfelel négy csernobilnyi környezetszennyezésnek. A Guardian brit lap által megkérdezett helyiek szerint mindez ma is zajlik, az egyik közeli tó például annyira fertőzött, hogy csak Haláltónak hívják – a sugárzás itt a csernobili baleset két és félszerese.

Ma már az ozjorszkiak egy különleges engedély birtokába elhagyhatják a várost, mi több, akár örökre is elköltözhetnek. De hiába a veszély, és a lassú mérgezés, mégis kevesen döntenek a külvilág mellett, mert (mint egy helyi újságíró mondja) nem érdekli őket, ki mit gondol, csak békében szeretnének az otthonukban élni.