Kívül tágasabb

Gusztustalan, szégyenletes szilveszter

2013.01.02. 06:57, Kívül tágasabb , 89 komment

Ismét kitettek magukért a britek, akik közül rengetegen búcsúztatták magukon kívül a 2012-es évet. Newcastle-től Birminghamen át Liverpoolig rengetegen itták szinte öntudatlanra magukat. Elgondolkodtató képek következnek.

cím_51.jpg

A briteknél meglehetős kultúrája (már ha ez a megfelelő szó) van a zabolátlan ivászatnak, így aligha meglepő, hogy szilveszter éjjelén is elképesztő jelenetekkel találkozhattak az utcákon partizók.

Londonban közel negyedmillió ember gyűlt össze a Temze partján, hogy közösen ünnepelje az új év beköszöntét, a vidéki nagyvárosokban pedig milliók tódultak az utcákra (buli előtt, után és néha helyett is), nem mindig a legdecensebb öltözékben.

1_36.jpg

2_29.jpg

3_26.jpg

Newcastle-ben például egy nő tántorgott bele egyenesen egy étterem kirakatába, majd roskadt le a földre – nem teljesen volt öntudatánál. De hasonló jelenetek egész sorát tapasztalhatták a többi nagyvárosban is, vérző arcú férfiakkal, a tél ellenére alig ruhában, miniszoknyában tántorgó nőkkel.

Az öltözködés persze ízlés kérdése, de kívülről nézve nehéz elég nehéz megszokni, vagy ízlésesnek nevezni az angol nők (egy bizonyos részének) öltözködését.

Anglia egyes részein a segélyhívó rendszerek gyakorlatilag összeomlottak a rengeteg beérkező telefon miatt, a csúcsidőszakban percenként 5 segélykérés érkezett.

4_27.jpg

5_22.jpg

6_19.jpg

7_14.jpg

Birminghamben például a mentők este 8 és éjfél között (azaz alig négy óra alatt) 638 hívást regisztráltak, ami 15 százalékos emelkedés a tavalyihoz képest. Ugyanez a szám éjjel 1 és hajnali 4 között 1291 hívás, ami 9 százalékkal több az előző évinél.

Az egyik bulizó, John Parsons azt mondta, egészen nyilvánvaló, hogy sokan túlpörgették magukat: „Hihetetlen volt, hány nő billegett a magas sarkújában, majd mennyien vették le és kerülgették a hányásokat".

Liverpoolban az utcákra (különösen a szabadtéri koncertek környékén) a megszokottnál jóval több rendőrt vezényeltek ki, de ők is csak azt nézhették, ahogyan az emberek az utcákon öklendeznek és esnek össze a rengeteg pia miatt.

8_13.jpg

10_6.jpg

11_6.jpg

12_4.jpg

13_2.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása