Kívül tágasabb

Cseréljünk kilátást!

2020.08.27. 06:30, Kívül tágasabb ,

Mit tehet az utazásra vágyó ember, ha nem utazhat? Sőt, nemhogy az országot, de esetleg még a lakását is csak alkalmanként hagyhatja el? Egy ötletes alternatív lehetőséget dob fel a WindoSwap projekt: „Cseréljük el a kilátásunkat!”

kilatas.jpg

Nyissunk virtuális ablakot egymásnak a világra – hívja fel követőit a WindowSwap projekt. A feltöltött videókon keresztül úgy érezhetjük, hogy belehelyezkedhetünk néhány pillanatra a másik életébe, akkor is, ha csak az ablakán nézhetünk ki.

Az ötlet egy szingapúri pártól indult, akik a barátaikkal kezdték el cserélgetni a látványt, amit az ablakukból láttak, a karantén alatt, mert a sajátjukat megunták. Ahogy a járvány folytatódott, a lehetőséget kinyitották mindenki számára, akinek kedve volt hozzá. Mostanra 170 országból vannak videóik, írja a BBC.

Mint mondják, nincs olyan, hogy „rossz kilátás”, valakinek sokat jelenthet akár az a pár perc egy adott helyről, amihez kapcsolódást talál. Vannak kilátásaik orosz falvakból, Afrikából, Koreából, Japánból, az Egyesült Államokból.

Akik elküldték a videóikat, úgy érzik, hogy ezzel a bezártságból, a vírushelyzet okozta korlátok közül törnek ki.

További adalék, hogy azt is észrevették a felvételeken, hogy milyen sokban hasonlítunk egymásra bárhol is élünk a világon. Az íróasztalok általában rendetlenek, a macskák mindenütt szeretnek az ablakban üldögélni, a világ különböző ablakai alatt/előtt nagyon hasonlóan zajlik az élet.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es