Kívül tágasabb

Varázslatos iskolabuszon – szabadságon

2020.07.14. 22:16, Kívül tágasabb , komment

Egészen kreatív módon használ kiszuperált iskolabuszokat egy amerikai vállalkozás. Guruló minihotelekké alakítja őket, ami ezekben a járványos időkben, amikor a lakókocsik felvásárlása is jelentősen nőtt, nem elvetendő ötlet.

cim_345.jpg

Sokan választják a nyaralásnak inkább az elszigeteltebb formáit, az utazást pedig lehetőleg saját (vagy exkluzív használatú) járművel oldják meg.

Tulajdonképpen ezek az átalakított iskolabuszok a méretük adta lehetőségekhez képest minden igényt kielégítő lakókocsik. Mint a MyBusHotel oldalán írják, csak olyan buszokat rendeznek be, amikbe ők maguk is szívesen laknának.

1_520.jpg

4_382.jpg

Az első, Natasha névre hallgató buszhotel már átalakítása előtt közel 100 ezer mérföldet futott, de a tesztúton is jól szuperált, amikor 40 ezer mérföldet, közel 74 ezer kilométert tettek meg vele Mexikón és 16 dél-amerikai országon keresztül.

Összesen hatan férnek el benne úgy, hogy emeletes ágy és ággyá alakítható asztal is szerepel a fekvőhelyek kínálatában. A konyha viszonylag tágas, jól felszerelt (hűtővel, gáztűzhellyel), a fürdőszoba azonban kicsi.

2_489.jpg

3_434.jpg

Leon egy kisebb, háromszemélyes változat, amiben azonban kevesebb megtett mérföld van. Ráadásul rendelkezik tetőterasszal is. A buszok tetején napelem biztosítja az elektromos energiatermelést.

A legnagyobb „tesó” egyelőre Barbara, aki körülbelül szintén 100 ezer mérföldet futott, három hónapot dolgoztak rajta a mesterek, hogy nyolc fős, kényelmes buszhotelt alakítsanak ki belőle.

Az árak 45 ezer dollártól 64 ezer dollárig (14 és 20 millió forintos nagyságrendig) terjednek.

(Fotó: MyBusHotel)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: utazás MyBusHotel

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása