Kívül tágasabb

Igazi példakép lett a világsztár futballista

2020.04.24. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Noha még mindig csak 22 éves, Marcus Rashford az elmúlt hetekben (is) komoly érettségről és társadalmi felelősségvállalásról tett tanúbizonyságot. Mást ne mondjunk, több mint 20 millió font összegyűjtésében vállalt vezető szerepet a járvány idején nélkülöző gyerekek megsegítésére.

marcus_rashford_foto_instagram_com_marcusrashford.jpg

A Manchester United csatára már korábban is bizonyította, hogy sztársága és hatalmas fizetése ellenére sem veszítette el kapcsolatát a környezetével és próbál segíteni a rászorulókon, ám az elmúlt hetekben igazi példaképpé vált.

A FareShare nevű jótékonysági szervezet célja, hogy olyan gyerekeknek juttasson meleg ételt, akik csak az iskolában jutnak egyébként hozzá, márpedig az új koronavírus-járvány miatt most a sulik zárva vannak.

Ezzel a szervezettel kezdett gyűjtésbe Marcus Rashford. A dolog kissé lassan indult be, de aztán gyorsan felpörgött.

„Az elején kissé döcögősen ment, a célunk először 100 ezer font (40 millió forint) összegyűjtése volt. Én is betettem némi pénzt, aztán elértük az 50 ezres, 60 ezres határt, majd két nappal később már 140 ezer fontnál tartottunk” – mesélte a UTD Podcastnak a labdarúgó.

„Aztán pár héttel később már 6 vagy 7 millió fontot gyűjtöttünk, különösen, amikor pár nagyobb vállalat is beszállt. Pár nappal ezelőtt pedig elértük a 20 millió fontot – az étel- és a pénzadományokkal közösen” – mondta Marcus Rashford.

Az adománygyűjtés során eljött egy olyan pillanat, amikor olyan sok lett a beérkező élelmiszer, hogy már gondot okozott a kiszállítása. Ekkor jöttek a már említett cégek.

„Olyan nagyobb vállalatok szálltak ne, mint a Tesco, a Co-op, az Asda, akik egyrészt a kiszállítással, másrészt saját adományokkal segítettek. Így jutottunk el a 20 millió fontos határig, ami elég nagy szám” – mesélte a Manchester United támadója.

Ezzel persze messze nem ért véget a munka, hiszen a korlátozások pár hétig még biztosan maradnak.

Marcus Rashford szerepvállalása nem véletlen, a saját gyermekkori élményei is arra ösztönzik, hogy próbáljon minél többet segíteni a nehéz helyzetben lévő családokon és gyerekeken.

„Ha mindez 10-15 évvel ezelőtt történt volna meg, akkor az abban a helyzetben gyerekként engem is érintett volna. Ezért gondoltam arra, hogy ha van egyetlen mód arra, hogy segítsek felnőtteken és különösen a gyerekeken, akkor meg kell próbálnom” – mondta.

Mit mondjunk? Sikerült. Szebb, mint bármelyik gól.

(Fotó: instagram.com/marcusrashford)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása