Valamiért kevesebb rivaldafény jutott a Német Demokratikus Köztársaság fotósainak a művészvilágban, aminek sok egyéb mellett a volt kommunista állam elnyomása is oka lehetett. Most egészen érdekes és egyedülálló bepillantást nyerhetünk az utolsó éveit rúgó NDK mindennapjaiba.

Elég ritkán látni az NDK hétköznapjait megörökítő fotókat, így aztán a dél-franciaországi Rencontres d'Arles fesztiválon bemutatott válogatás igazi ritkaságnak számít.

„A berlini fal leomlását megelőző évtized nagyon érdekes időszak a német művészet szempontjából, mert akkor már élt és alkotott az a generáció, aki az NDK megalapítása után született” – mesélte a CNN-nek a kiállítás kurátora.

„Olyan fiatal alkotókról beszélünk, akik nagyon kötődtek politikai ideákhoz, ugyanakkor legalább annyira bele is fáradtak és dühösek voltak a hétköznapok szorítása miatt, ami az őket megelőző generációkhoz képest a normák felrúgása és a határok feszegetése felé lökte őket” – tette hozzá Sonia Voss.

A kiválasztott művészekben közös volt, hogy mindannyiuk alkotásainak középpontjában az emberi test állt, ami egyfajta lázadás volt az egyéniség önkifejeződését elnyomó, a művészetekkel szemben pedig gyanakvó társadalom ellen.

(Fotó: Ute Mahler, Berlin, Winfried Glatzeder, Robert and Philipp, 1982)

Az egyik művész, Ute Mahler például lipcsei családokat fotózott. „Szerettem volna bepillantani a hivatalos optimista szólamok mögötti valóság kulisszái mögé, megnézni, milyenek valójában az emberek hétköznapjai” – magyarázta a kiállítás kiadványában.

Szintén Lipcsében fotózott Christiane Eisler, igaz, az ő képei középpontjában az ottani punk szubkultúra állt. Rengeteg időt töltött velük, így képes volt nagyon pontosan megragadni az érzéseiket.

(Fotó: Christiane Eisler / transit/www.transit.de/Christiane Eisler / transit)

„A punkok közösségét a Stasi (a durvaságáról híres keletnémet titkosszolgálat – a szerk.) nagyon keményen elnyomta. Melankólikus portrék ezek, mert érezni rajtuk az NDK-ban állandóan jelen lévő düh és kétségbeesés feszültségét” – mondta Sonia Voss.

(Fotó: York der Knoefel)

Az autodidakta York der Knoefel még durvább témát választott, hiszen két évet töltött el egy berlini mészárszéken. „Egyfajta metafórának látta az emberi körülményekre és a társadalomért tett önfeláldozásra. Művészete tipikus példája annak, miként feszegeti a fényképezés határait egy klasszikus képzésben nem részesült művész” – vélte a kurátor.

Ha lehet, Rudolf Schäfer még ennél is tovább ment egy lépéssel, amikor a kelet-berlini Charité Kórház hullaházában fényképezett, ami Sonia Voss szerint voltaképpen az egyén végső lényege, hiszen ekkor már nem része a társadalomnak, teljesen magára maradt.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.