Kívül tágasabb

Az év gasztrosokkja

2019.10.15. 06:30, Kívül tágasabb ,

Alighanem az év legnagyobb sokkját okozta a Michelin akkor, amikor az idei kalauzából kiderült, a londoni Araki sushi étteremtől elvette mindhárom csillagot (magyarán kimaradt a kiadványból). Egyszerre.

araki_london_foto_instagram_regina_zhang.jpg

Az Arakit 2014-ben nyitotta meg Mitsuhiro Araki a brit főváros rendkívül előkelő Mayfair negyedében. Az egészen kis étterem (10 ember fér el a séf pultja előtt és még hat egy külön szobában, amit a visszatérő vendégeknek tartanak fenn) még a londoni szcénán belül is nagy szónak számított, ahol 310 fontot (120 ezer forintot) is elkértek az omakaséért (ami a degusztációs menü).

Amikor Londonba tette a székhelyét, Mitsuhiro Arakinak már volt egy háromcsillagos étterme Tokióban és a brit fővárosban is a nyitás utáni első évben megkapta az elsőt.

Csakhogy idén márciusban Hongkongba költözött egy újabb éttermet nyitni, a londoni helyet pedig protezsáltjára, Marty Laura hagyta, aki már 2015 óta dolgozott vele közmegelégedésre.

Marty Lau a CNN-nek szégyennek nevezte azt, hogy kimaradtak, ugyanakkor elismerte annak jogosságát és hozzátette, hogy megpróbálják ezt egy új kezdet lehetőségeként értékelni.

„A mester távozása nehéz helyzetbe hozta a Michelint, hiszen dönteniük kellett arról, hogyan értékeljék az Arakit azután, hogy ő már nincs, miközben a 2020-as kiadvánnyal kapcsolatos értékelési időszak felét ő is végigcsinálta” – mondta az új főnök.

Az étterem becsületére legyen mondva, nagyon elegánsan fogadták a kétségkívül sokkoló döntést és nem is követeltek magyarázatot. „Az ő kalauzuk, mi pedig maximálisan tiszteletben tartjuk azt, ahogyan a dolgukat végzik” – tette hozzá.

„Sok séf kétségbe esik, amikor csillagot veszít az étterme, de ezzel a hozzáállással sehova sem jutunk. Összekaparjuk magunkat és megpróbáljuk megint” – vázolta Marty Lau a filozófiát.

Annál inkább, mert legyen bármilyen fontos is szerinte a Michelin, a csillagok hiánya ellenére a vendégek továbbra is szeretik az éttermet.

„Reméljük, a közvélemény megérti, hogy Araki mester a vele kezdetek óta együtt dolgozó csapatra hagyta a helyet és határozottan nagy lehetőségnek látja a helyzetet arra, hogy a saját jogunkon kilépjünk az árnyékából” – bizakodott az új séf.

Persze nem az Araki az egyetlen londoni étterem, amely csillagot veszített idén, a Galvin is kikerült a kalauzból, vagy a szintén mayfairi indiai Benares. Na nem mintha a brit főváros lakóinak nagyon szomorkodniuk kellene, hiszen a 2020-as kalauzban öt háromcsillagos étterem is akad.

(Fotó: Instagram/Regina Zhang)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es