Kívül tágasabb

Így vernek át az utazási oldalak

2019.09.20. 06:30, Kívül tágasabb ,

Ki ne futott volna már bele abba az üzenetbe, miközben szállást keresett, hogy „már csak egyetlen szabad szoba van”? És vajon hányan gondolkodunk el rajta, hogy ez vajon igaz-e?

booking.jpg

Még év elején történt, hogy a brit versenyhivatal bejelentette, hat szállásfoglalási oldal (Expedia, Booking.com, ebookers, Hotels.com, Agoda és Trivago) ellen indít eljárást, mivel „komoly aggodalmak” merültek fel „félrevezető” értékesítési stratégiájuk miatt.

Konkrétan ez azt jelentette, hogy például a fent említett üzenettel gyakoroltak nyomást az ügyfelekre, hogy mihamarabb foglaljanak szállást. De az is gyakorlat (volt?), hogy nem volt egyértelmű, mely szállodák fizetnek azért, hogy feljebb kerüljenek a listán.

Akkor mind a hat oldal beleegyezett abba, hogy lépéseket tesz a tisztánlátás érdekében, legyen szó kedvezményekről, az adott szobáról érdeklődő látogatókról, a még kiadó szobák számáról. A végső árat is meg kellett jeleníteni, minderre szeptember 1-ig kaptak az oldalak időt.

Csakhogy a brit fogyasztóvédelmi csoport, a Which? úgy találta, hogy míg öt oldal teljesítette az előírásokat, a booking.com még mindig megszegi azokat. Noha végrehajtott bizonyos fejlesztéseket (például egyértelműbb, mely szállodák fizettek azért, hogy feljebb kerüljenek a rangsorban), ez messze nem elég szerintük.

A Which? öt brit és öt európai célpontot vizsgált meg, amíg a „már csak egyetlen szabad szoba van” jelzésre bukkantak, majd végigkattintgatták ezeket, hogy tényleg igazak-e. Nos, minden második kamunak bizonyult.

A Booking.com szóvivője azt mondta a CNN-nek, hogy „keményen dolgoznak” az előírások betartásán és mindent megtesznek majd és együttműködnek és nagyon.

A jelek szerint a CMA-t a fogadkozás annyira nem hatotta meg, a hivatal közölte, hogy ha a jövőben bármely oldalt a fogyasztók félrevezetésén kapja, nem fog habozni további lépések megtételén.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: turizmus utaztás

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es