Kívül tágasabb

Ennél kisebb lakás nincs is

2019.08.10. 06:30, Kívül tágasabb , 43 komment

A brit taxiknál és egy átlagos parkolóhelynél is kisebb alapterületű lakások építésére kaptak engedélyt a dél-londoni Croydonban.

cim_286.jpgEzért a "lakásért" havi 572 fontot (majdnem 200 ezer forintot) kértek

Az egyik lakás 8,3, a másik 9 négyzetméteres, ezeket egy korábbi raktárépületben alakítják ki.

Bár Londonban egy hasonló lakásnak legalább 37 négyzetméteresnek kell lennie, ez a szabály nem vonatkozik azokra az ingatlanokra, amelyekben közös használatú helyek is vannak – az engedélyezésnél ezt a kiskaput játszották ki.

Az önfenntartónak nevezett lakások olyan kicsik, hogy egy ágyon, egy kis asztalon, egy mini fürdőn és néhány konyhai eszközön kívül más nem fér be.

Még egy 22 négyzetméteres, kétszobás lakást, valamint két, alig nagyobb otthont is kialakítanának az ingatlanban. Az építkezés még nem kezdődött el, csak a terveket fogadták el.

3_406.jpgA környék sem a kifejezett elegancia

Az ingatlanfejlesztőket, köztük a Simon Cowell testvére, Nicholas által vezetett céget máris azzal vádolják, hogy nem tartja tiszteletben az alap emberi igényeket. Annyival reagáltak, hogy büszkék az eddigi csúcsminőségű, megfizethető és esztétikus lakások építésére.

Julia Park, egy építésziroda vezető kutatója szerint viszont nevetségesen kicsik a lakások, és több fény jut be a folyosóra, mint magába az ingatlanokba. Az ablakok egy belső átrium kertre néznek, ahol összesen hét fa lesz majd. Az épület hátulja egy ablaktalan fészerre hasonlít leginkább.

A croydoni önkormányzat azt közölte, hogy a törvény megköti a kezüket, mivel csak szennyezés, elárasztás és közlekedési okok miatt tagadhatnak meg építése engedélyeket, de a méret miatt nem.

2_451.jpgItt is lakik valaki...

Nem ez az egyetlen eset az utóbbi időben, amikor botrányos körülményekre derül fény az egyre súlyosabb londoni lakhatási válságban.

Egy havonta 520 fontért kínált lakásban az ágy centikre volt a mosdótól, míg 572 fontért kivehető stúdiólakás hirdetésén úgy tűnt, a ruhásszekrény torlaszolta el az ajtót.

Egy másik kiadó szobában a konyhába tettek be egy ágyat – és ezért 737 fontot kértek el havonta. Az ilfordi Newbury Hosue-ban korábbi irodákat alakítottak át lakásokká, mindegyik 3,6x3,6 méteres blokkokból áll.

(Fotók: spareroom.co.uk)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása