Kívül tágasabb

Tíz dolog, amit a szobalányok kérnének a hotelvendégektől

2019.06.05. 06:30, Kívül tágasabb , 39 komment

A Business Insider jelenlegi és korábbi takarítókkal beszélt, hogy megtudja, mit mondanának a vendégeknek, hogyan lehetne könnyebbé tenni az életüket. Avagy apróságok és kedves gesztusok, amelyekkel sokat lehet segíteni a szállodai takarítóknak.

szobaasszony_1.jpg

Ha kijelentkezünk, kapcsoljunk ki mindent a szobában

Egy takarító azt kérte, hogy ne hagyjuk bekapcsolva a tévét. Ha ugyanis így marad, az megzavarja a személyzetet, és elbizonytalanodnak, hogy a szobában van-e még a vendég, vagy már távozott, kijelentkezett. 

Ilyenkor a központi recepciót kell felhívniuk a takarítóknak is, hogy információhoz jussanak. Azt is kérte, hogy ne a vendég ne hagyja kint a „Kérem, ne zavarjanak” táblát a kilincsen, ha már elhagyta a szobát. 

Ne fessünk hajat a szállodai mosdókagylóba 

Egy órába is beletelik, amíg a takarító eltüntetni a festéknyomokat – írta egyikük. 

Ha kedvesek akarunk lenni, hagyjunk egy kis finomságot 

„Keményen dolgozunk, és nincs jobb, mintha találunk egy jégkrémet vagy egy hideg üdítőt. Ha kedves akarsz lenni a szobalányokkal, hagyj a hűtőben egyet” – mondta el kívánságát egy korábbi szállodai dolgozó. 

Gyűjtsük halomba a használt ágyneműt 

Nem elvárt, de nagy segítséget jelent, ha a vendég lehúzza az ágyneműt és lepedőt, mielőtt elhagyja a szobát. Elég, ha egy kupacba halmozza a padlón a használt törölközőkkel együtt – kért kedves gesztust egy Holiday Inn-alkalmazott. 

Viszont ne ágyazzunk be 

Nem kell kijelentkezésről rendben hagyni az ágyat. Ha ugyanis azt látja a takarító, hogy az rendezett és be van ágyazva, arra következtet, hogy nem is aludtak benne és nem cserélik le az ágyneműt. 

Bátran kérjünk plusz szemeteszsákot 

Sok vendég telepakolja a kukát, és ha már nem fér bele több, a szemét egyszerűen a földre kerül. Egy takarító szerint nyugodtan kérjünk több zsákot, hogy legyen mibe pakolni. Azt is hozzátette, hogy nem szeret a személyzet a szoba padlóján hagyott koszos ruhákon átgázolni. 

Tartsuk egy helyen a szemetet 

Nagy segítség, ha a szemetet összegyűjti a vendég egy helyre, és nem a szoba különböző sarkaiból kell azokat összeszedni. Ezzel sok időt spórolnak a szobalányok – mondta egyikük, aki egy Quality Innben dolgozik. 

Ne hagyjuk szanaszét az orvosi eszközöket 

Gyakran találni használt injekciós tűket a szemétben, és volt olyan takarító, aki úgy szenvedett sérülést, hogy belenyúlva megszúrta a kupak nélküli tű. Gyógyszert kellett szednie és fél évig tartott, amíg rendbe jött. 

Használjuk a „Ne zavarj” táblát 

Akkor, ha valóban azt szeretnénk, hogy ne zavarjanak, tegyük ki a táblát. Egy takarító arra panaszkodott, hogy rákiabált a vendég, mert rossz pillanatban nyitott be – de a tábla nem volt a kilincsen. 

Vegyük emberszámba a szobalányokat 

„Tudom, hogy szobalányok vagyunk, néhányan nem is beszélnek jól angolul. Tudom, hogy furcsa, amikor bemegyünk a szobába, hogy kitakarítsunk, ha ott a vendég, ez számunkra is furcsa. Ez a munkánk, amit el kell végeznünk, és gondját viseljük a vendégnek és a szobának is” - nyilatkozta egy Hampton Inn-dolgozó.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása