Kívül tágasabb

Sajátos rezsicsökkentés

2019.05.06. 06:30, Kívül tágasabb , 31 komment

Havonta ezer fontot (377 ezer forint) spórol meg Chris Marsh új házával. A 36 éves northumberlandi férfi eddig egy bérelt házban élt, de átköltözött egy mindössze 17 négyzetméteres, fából készül, kerekeken álló házikóba. A rezsi mindössze 15 fontba (5600 forint) kerül egy hónapban.

cim_278.jpg

A kunyhó kicsi, de azért van benne hely két hálószobának – az egyikben egy franciaágy is elfér -, egy konyhának, fürdőszobának és normális méretű nappalinak. 

A férfi korábban 650 fontot fizetett a lakbérre, 100 fontot az áramszámlára és 160 font volt a helyi adó. Új otthonában viszont ezek a költségek nincsenek, egyedül az áram díját fizeti, az hetente 3,5 fontba kerül.

1_472.jpg

Vízdíjat nem fizet, ugyanis a csapadékot összegyűjtő és tisztító rendszerrel rendelkezik a ház. 

„Szerettem a korábbi otthonomat, de nem volt gazdaságos fenntartani. Mindig hideg volt benne, és már belefáradtam, hogy annyi pénzt fizetek ki havonta. Aztán az interneten belefutottam ezekben a kis házakba, és azt gondoltam, meg kellene próbálni. Március óta itt élek és imádom, nem fogok a jövőben visszaköltözni egy nagyobb lakásba” – mesélte el a váltás okait.

2_446.jpg

Chris a területet 110 ezer fontért vásárolta meg, és ide húzta fel a gazdaságos otthont, 11 heti munkával. Volt tapasztalata az építkezésekben, és már ő maga árul hasonló miniházakat más érdeklődőknek – egy ilyen otthon 50 ezer fontba kerül. A vevők között vannak fiatal családok és idősebbek is.

3_403.jpg

Azt mondja, a házakra élethosszig tartó garanciát vállal, mert a felhasznált fa nem korhad el, ellenálló az időjárásnak, és egy autóra erősítve könnyen át lehet szállítani máshova, akár lakóautó helyett is érdemes megfontolni.

A megspórolt pénzből már a nyugdíjas éveit tervezi a brit férfi.

(Fotó: Caters News Agency)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es