Kívül tágasabb

Mi lesz a régi mobilszámok sorsa?

2019.04.26. 06:30, Kívül tágasabb , 12 komment

Vannak, akiknek ugyanaz a telefonszámuk egész életükben, ám ha valaki egy új mobilhoz új számot is kap, és ismeretlenek hívják vagy írnak neki SMS-t, ne feltétlenül csodálkozzon.

mobiltelefonok_foto_pexels_com_1.jpg

Gondolkodtunk már azon, mi történik a régi telefonszámainkkal? – teszi fel a kérdést a brit Standard újságírója (szóval előre szólunk, hogy a poszt a brit rendszeren alapul), aki rögtön meg is válaszolja: ő bizony nem. 

Legalábbis egészen addig nem, amíg egy rá váró taxisofőr rá nem csodálkozott: mikor a számát akarta hívni, egy régi, már nyolc éve elhunyt barátjának a nevét jelezte ki a telefon. Mint kiderült, az újságírónak is éppen nyolc éve ez a száma. 

Egy olyan korban, amikor a mobiltelefonunk már saját létünk kiterjesztésévé vált, a gondolat, hogy megörökölhetjük egy idegen telefonkönyvét egy másik név alatt, kicsit zavaró tud lenni. 

Mi történik a régi telefonszámokkal? 

Az eldobható telefonok és a sok szerződés-megszüntetés mellett egy folyamatosan növekvő listát halmozunk fel a számokból életünk során. 

Egy mobiladat-elemző csoport, a GSMA Intelligence jelentése szerint 2019 márciusában 5,13 milliárd egyedi mobilelőfizető volt világszerte – vagyis a Föld népességének kétharmada már rendelkezik mobiltelefonos kapcsolattal. 

Így a nemzeti hálózatok – nemcsak a brit, persze – egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve az új számokat igénylők részéről. A szigetországban a mobilszámok 11 jegyű számsorból állnak, 07-es előtaggal, ez pedig nem ad végtelen lehetőséget, így a cégek kénytelenek újra felhasználni bizonyos számokat, hogy az igényeket teljesítsék. 

A briteknél az Ofcom nevű szervezet osztja ki a számokat ezres blokkokban a mobilcégeknek, amelyek aztán az új ügyfeleknek adják ezeket. Ez a hatóság felel a számok újra felhasználásának gyakorlatáért is. 

Vannak a feltöltős (Pay as you go) kártyákhoz tartozó számok, amelyekre szigorú szabályok vonatkoznak – ha nincs használatban egy szám egy ideje, akkor felfüggeszthetik, így aztán a számot megkaphatja más. 

A szolgáltatók ugyanakkor sok ilyen SIM-kártyát osztottak ki ingyen ügyfeleiknek, és ezek egy részét sosem aktiválták. 

„Jó okkal használjuk újra a használaton kívül számokat, de fontos, hogy a fogyasztókkal megfelelően bánjunk” – mondta az Ofcom szóvivője, aki azt hangsúlyozta, hogy a szerződésben foglalt feltételekre figyelni kell, és nem szabad túl korán másnak kiadni egy számot, valamint időben figyelmeztetni kell az ügyfeleket, hogy kártyájuk nincs használatban. 

Óvintézkedések 

Az, hogy mennyi idő után vész el egy mobilszám, szolgáltatóktól függően változik. A brit Vodafone és O2 azt közölte, hogy náluk 90 nap és 12 hónap közötti időszak van érvényben, és több feltételt megvizsgálnak, mielőtt bevonnak és újra kiadnak egy számot. 

A Vodafone megjegyezte azt is, hogy igyekeznek biztosítani, hogy az új számtulajdonos ne kapjon kéretlen üzeneteket a régi ismerőseitől, ezért az utolsó három hónap kapcsolatait eltávolítják. 

Persze előfordul, hogy az új számmal balszerencsét is örököl a tulajdonos. A bolgár Mobitel 2010-ben megszüntette a 0888-888-888-as telefonszámot, miután annak három előző tulajdonosa is gyanús körülmények közepette hunyt el. Egyikük a cég egyik vezetője volt, a másik az alvilág ismert alakja, a harmadik pedig egy vállalkozó, akinek szintén lehettek maffiakapcsolatai.

(Fotó: pexels.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr6414786596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT Man 2019.04.27. 02:05:36

"A bolgár Mobitel 2010-ben megszüntette a 0888-888-888-as telefonszámot, miután annak három előző tulajdonosa is gyanús körülmények közepette hunyt el."

Egyértelmű, hogy azért, mert ez egy náci telefonszám.

88=HH=H.Hitler tehát náci.

darlacko 2019.04.27. 03:35:03

@VT Man: Maxval, a bolgár birkaember érintettségét sem zárnám ki.

Azt nem értem, hogy miért nem cserélik már le az egész telefonszám szisztémát valami másra. Betűk és számok kombinációjára, QR-kódra vagy más kódra. Az nem indok, hogy ezeket nem tudják emberek megjegyezni, hisz telefonszámokat se jegyzünk már meg, mind el van tárolva a telefonunkon, az meg nagyjából mindegy, hogy milyen kód formájában.

TamásD 2019.04.27. 07:40:39

@darlacko: Az egyik oka biztosan az, hgoy a földön még mindig iszonyatosan sok "buta telefon" van, még az is lehet, hogy több mint, okos. Egyelőre valószínűleg nem lehetne megoldani technológiailag, hogy globális standard legyen. Plusz szerintem annyira nem is nagy probléma ez egyelőre a szolgáltatóknak.

Intruder71 2019.04.27. 08:16:50

@darlacko:
Azért nem megoldható, mert a hívószám minden rendszeren kompatibilis kell, hogy legyen. A vezetékesnél csak a numerikus működik.

68nyara 2019.04.27. 11:43:53

Magyarországon hat hónapig pihentetni kell a hívószamokat újra kiosztás előtt. Amúgy ugyan úgy ezres vagy tízezres blokkokban vesszük a számokat.

Beer Monster 2019.04.27. 23:07:16

Szabályozni kell, hogy 5 vagy 10 évig nem lehet a korábbi számokat felhasználni.

Tesztelo.hu · http://www.tesztelo.hu 2019.04.28. 01:27:53

"A Vodafone megjegyezte azt is, hogy igyekeznek biztosítani, hogy az új számtulajdonos ne kapjon kéretlen üzeneteket a régi ismerőseitől, ezért az utolsó három hónap kapcsolatait eltávolítják." - Mit jelent pontosan, hogy a "kapcsolatait eltávolítják"?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.04.28. 06:39:02

@Tesztelo.hu: ez jó :) el teszik őket láb alól.. Törlik őket a (Föld színéről) lol
Nekem lenyultak a számom amit 94-ben vettem a Westeltol egy hosszabb nyaralás alatt míg nem használtam. Évekkel később visszaszereztem. Most valószínűleg megint kiosztottak másnak, mert évekig Kínában nem fogok roamingolni.

Főleg, mert Pekingben az újságárusoknál is lehetett SIM kártyát kapni - feltolthetost. Úgy vettem mint egy magazint. Itt van 100 yuan, tessék, köszönöm. Mostanában havi 70 ért kb3000Ft korlátlan mobil internet van. És a szám senkit nem érdekel már. Én sem tudom az enyémet. Csak a régit. Senki nem használ számokat. SENKI NEM HÍV SENKIT. Mindenki a Wechaten beszél, üzen, videozik, fizet, (MINDENÜTT) foglal jegyet mindenhova, foglal asztalt stb stb. Nem számít milyen számod van, úgyse fogja senki megtudni.

darlacko 2019.04.28. 10:43:46

@Chaoyang: Pont erről regéltem én is fentebb, hogy ma már beolvasom, beszkennelem az ismerősöm Line QR-kódját vagy WhatsApp-on, Wechaten kommunikálunk. Én a mostani telefonszámomat se tudom fejből.

gigabursch 2019.04.28. 16:16:39

Ezen rágódni nettó kreténség

Babrika 2019.04.29. 14:36:34

@68nyara: Átléptem a kéktől a magentához. A kék számomat lemondtam. A magentás "új" számomra kb. 1 hónap után kaptam a hívásokat, az előző tulajt keresték, (és 3 év elteltével is keresik), akinek ráadásul hasonló a neve, mint a férjemnek... A régi számomat a kéknél rögtön kiadták (kíváncsiságból felhívtam) egy külföldinek. Nem él a 6 hónapos pihentetés....

Beer Monster 2019.04.30. 21:38:44

Ez határtalan arcátlanság.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • Arcade Macho: Koreaban mar vagy 20 eve is elkepzelhetetlen lett volna hogy a blokik ugassanak, nemeteknel mar 15 eve is a nagytestu kutyat be kellett vinni ejszakara a hazba itt van szemebe ket kis idegbeteg blok... (2019.05.19. 00:11) A kutyaugatást is büntetnék
  • humorpalanta: Nem az a baj, hogy a kutya ugat, a macska szarik meg kapar, hanem az, hogy milyen rettentő sok van belőlük. Csak itt a 18 házból van 10 kutya, 10 macska. És ez csak az utca 1 részlete. Ott az álland... (2019.05.18. 23:00) A kutyaugatást is büntetnék
  • kewcheg: Ugatós kutyát tartók mind sudribunkók.Azért is ugatós a kutya.Életemben ahányszor rászóltam kutyás emberre a kutya támadó/agresszív/gyereket ijesztő magatartása miatt, az esetek 99 százalékában minő... (2019.05.18. 23:00) A kutyaugatást is büntetnék
  • moonlight777: hibbant világ..... a kutya ugat, ez van akár tetszik, akár nem... ha már szigorítanak, akkor az kellene, hogy kutyát ne lehessen lakásban tartani, azok a kertbe, udvarra valók (kivétel a segítő, vak... (2019.05.18. 20:17) A kutyaugatást is büntetnék
  • bontottcsirke: Sajnos a kedvencek tartása alig szabályozott hungariban is, valahogy itt is el kell kezdeni (2019.05.18. 19:42) A kutyaugatást is büntetnék
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es