Kívül tágasabb

Mi is a jelszó?

2019.04.16. 06:30, Kívül tágasabb , 24 komment

E-mail fiókok, közösség oldalak, netbank, webshopok, állami és közüzemi szolgáltatók – tucatnyi helyen használunk jelszavakat, és nem tanácsos mindenhol ugyanazt.

jelszo_3_foto_pixabay_com_geralt.jpg

Kisbetű, nagybetű, szám, speciális karakterek is kellenek bele. Sőt, időnként javasolt megváltoztatni is, ilyenkor pedig egyszerre több helyen is át kell írni. Nem csoda, ha sokan gyakran nem jut eszünkbe, mi is a jelszavunk. 

Így vannak ezzel a britek is, akik átlagosan 36-szor felejtik el évente a jelszavaikat – vagyis másfél hetente. Az emberek egyhatodának legalább egyszer egy héten nem jut eszébe, hogy mik a szükséges karakterek. 

Egy felmérésben a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy már legalább egyszer kizárta magát egy oldalról, mert túl sok próbálkozott a rossz jelszóval. 

A nők körében gyakoribb, hogy elfelejtik a jelszavakat: 84 százalék mondta, hogy már egyszer megtörtént vele, míg a férfiak esetében ez az arány 79 százalék. 

Az emberek kétharmada ismerte el, hogy két vagy több helyen ugyanazt a jelszót használja, annak érdekében, hogy könnyebb legyen emlékezni, ám ezzel jobban kitettek a visszaéléseknek, hiszen ha egyszer illetéktelen kezekbe kerül a jelszó, akkor több fiókba is be lehet vele lépni. Szakértők éppen ezért azt tanácsolják, hogy mindenhova külön, egyedi jelszót használjunk. 

Nagyjából a megkérdezettek fele ismert el egy másik tipikus hibát: azt, hogy leírja a jelszót. Ez az arány az 55 és 75 évesek körében már 60 százalékra emelkedik. 

A felmérésből kiderült azt is, hogy a britek támogatják a biometrikus azonosítást, és inkább ujjlenyomattal vagy hangazonosítással lépnének be a jelszavak helyett.

(Fotó: pixabay.com/geralt)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása