Kívül tágasabb

Őrült terv a lakásválság enyhítésére

2019.04.15. 06:30, Kívül tágasabb , 2 komment

Hongkong elképesztő összegből építene mesterséges szigetet több százezer új lakásnak, ám a terv ellenzői szerint racionálisabb megoldás is létezik.

hongkong_foto_pixabay_com_kladann2_1.jpg

Hongkong jóváhagyta azokat a terveket, amelyek szerint a világ egyik legnagyobb mesterséges szigetének felépítésével enyhítenének a lakhatási krízisen. A projektre 624 milliárd hongkongi dollárt, mintegy 80 milliárd amerikai dollárt szánnak. 

A Lantau Vision Tomorrow nevű terv 2025-ben indulhat, és 10 négyzetkilométernyi területtel bővítené a lakott részeket. Az első lakók 2032-ben költözhetnek be. 

A Lantau melletti mesterségesen szigeten 400 ezer lakást alakíthatnak ki, és ezek többsége állami bérlakás lenne, gondoskodva arról, hogy az árak ne szaladjanak el. 

Az új szigetet természetesen közlekedésileg is összekötnék Lantauval, Tuen Munnal és a Hongkong-szigettel. 

Az intézkedésre azért van szükség, mert Hongkongot már sorozatban a kilencedik évben választották annak a városnak, ahol a legmagasabbak a megélhetési költségek, és elképesztő méreteket ölt a lakásválság. Próbáltak különböző módokon enyhíteni a terheken, de ezek egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 

Az új megoldási javaslat ellenzői szerint a terv egyrészt drága, másrészt káros a környezetre. A mentsük meg Lantaut nevű csoport szerint ez a legkockázatosabb, legdrágább és legösszetettebb terv Hongkong történetében. 

A szervezet attól tart, hogy az építési költségek jócskán meghaladják majd a tervezett büdzsét – elérve akár az 1000 milliárd hongkongi dollárt -, és pénzügyileg is nehéz helyzetbe hozzák a városállamot. 

A helyi Greenpeace is felemelte szavát, és azt közölte, hogy a kormány nem vizsgált meg más lehetőségeket, amelyek olcsóbbak és környezetbarátabbak lehetnének. 

Azt javasolják, hogy egy új sziget helyett korábbi ipari területeket használjanak fel építkezésre. Egyes adatok szerint 12 négyzetkilométernyi rozsdaövezet áll kihasználatlanul, amely szintén alkalmas lenne az új otthonoknak.

(Fotó: pixabay.com/kladann2)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Hongkong

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr7014762508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.04.15. 11:50:32

Úgyis elmossa a tenger...

gigabursch 2019.04.15. 11:50:32

Úgyis elmossa a tenger...

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • DieNanny CH: @munkanélküli informatikus: Én csak az angol abc 26 betűjét használom, magyar és egyéb ékezeteseket nem, hiszen mire egy idegen gépen megtalálom az ékezetes betűt, addigra kimegyek a világból. Per... (2019.04.19. 17:38) Mi is a jelszó?
  • darlacko: @Konstantin Nemeth: Miért kellene 19. századi körülmények közt élnie bákinek is? Illiberális demokráciákban is lehet jólét. Például Dél-Koreában jólét van, de a sajtószabadság elég gyengén áll. Szin... (2019.04.19. 05:25) A brit parlament is a Notre-Dame sorsára juthat
  • Zsuzsi65: @Jakab.gipsz: gondolom, tisztaban vagy azzal, hogy vannak olyan dolgok, amelyeknek eszmei ertekuk van, ami joval tobb, mint a penzben merheto. Sokan most a Notre Dame koruli media hype kapcsan is eb... (2019.04.18. 19:55) A brit parlament is a Notre-Dame sorsára juthat
  • ételizésítő: @lényeglátó: Lyalyly! Mi ez borzadály? (2019.04.18. 18:40) Mennyi szex kell a boldogsághoz?
  • *jinx*: @darlacko: Ez így van, változunk. TizenX év házasság vagy párkapcsolat után már elmúlnak az ideák hűségről, egyetlenegyről. Ha nincs kettős mérce, hogy egyik félreléphet másiknak kötelező hűségesnek... (2019.04.18. 17:50) Mennyi szex kell a boldogsághoz?
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es