Kívül tágasabb

Így néz ki a Disney World elhagyatott szigete

2019.03.14. 08:43, Kívül tágasabb , 2 komment

A népszerű park egy része már 20 éve bezárt, ám néhányan még időről időre bejutnak a rejtélyes területre.

cim_272.jpg

Ha megnézzük a floridai Disney World térképét, lehet látni egy nagy zöld szigetet. Ehhez a majdnem 45 ezer négyzetméteres területhez azonban semmilyen jelzés nincs feltüntetve, és az sem mutatja a térkép, hogyan lehet oda bejutniuk a látogatóknak. 

Két évtizeddel ezelőtt a sziget még a park része volt Discovery Island néven, ám mára azon két terület egyike lett a szórakoztatóközpontban, amelyet bezártak. 

A szigetet 1965-ben vette meg a Disney egy nagyobb területi bővítés részeként. 1974-ben nyílt meg Kincses sziget néven, a stúdió azonos című filmjére alapozva. Két évvel később kapta a Discovery Island nevet, majd 1978-ban állatkertté alakították át. 

A Disney a szigeten egy alternatív kikapcsolódási módot kínált azoknak, akiknek a park többi része túlzsúfolt, és így lehetőség volt egzotikus madarakat – flamingókat, kakadukat, arapapagájokat, skarlátbatlákat - és virágokat megcsodálni. Emellett lemurok és galapagosi óriásteknősök is éltek a szigeten.

5_327.jpg

4_361.jpg

Aztán 1998-ban megnyílt az Állatkirályság nevű rész a parkban, ami könnyebben megközelíthető volt, így a szigetre egyre kevesebb vendég érkezett. Az állatokat és a madarakat az új területre, vagy más állatkertekbe költöztették át, és ezzel a sziget elnéptelenedett.

A parknak ezen része 1999-ben zárt be végleg, azóta a látogatók és a személyzet sem teheti be a lábát, de egyes kíváncsiskodók mégis bejutnak, hogy megnézzék, mi maradt a szigeten.

A természet visszavette, ami egykor az övé volt: az épületek omladoznak, és benőtte őket a gaz. Néhány helyen akkorára nőttek már a fák, hogy a lombok lehajlanak, így felismerhetetlenek azok a részek, ahol egykor látogatók jártak.

Az egykori állatkórház üresen áll, de néhány gyógyszert vagy orvosi kelléket ott hagytak.

A sziget többi részén még jobban meglátszik az idő vasfoga: leomlottak falak, a mennyezet megrepedt több helyen. 

Elterjedt, hogy az 1980-as években egy 11 éves fiú meghalt, miután úszott a szintén a parkhoz tartozó River Countyban. Állítólag baktériumfertőzést kapott, az idegrendszere leállt, és megfulladt. Ennek azonban nem lehetett köze a sziget, valamint a River County bezárásához, hiszen jóval korábban történt.

A Disney sosem közölte hivatalosan, hogy miért döntött így, ám a látogatószám visszaesése és a magas fenntartási költségek, valamint az új állatkert, az Animal Kingdom megnyitása mind hozzájárulhattak ehhez.

(Kép: Youtube/MattSonswa)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Disneyland

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr8814687604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2019.03.14. 14:03:24

Ismerős nekem valahonnan ez a sztori. Ahá, megvan! Jurassic World! Tiszta Isla Nublar az egész! Vajon elszabadult GMO Mikiegerek és Donaldkacsák is rohangálnak ott a sűrűben?

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2019.03.14. 20:55:49

Izgalmas fotók!
Milyen érdekes, épp most írtam - az egykoron bezárt - Budapesti Vidámparkról, így különösen megfelelő hangulatban talált a cikk. ;)

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • Lilli_Csiribiri: Mindig érdekes nekem ikres cikkeket olvasni mert némileg érintett vagyok ebben, a testvéreim egypetéjű ikrek. És hát igen az ikrek közt valóban létezik egy különleges kapcsolat ami testvérek közt ni... (2019.03.18. 22:12) Egy kegyetlen kísérlet, ami rosszul végződött
  • Szalay Miklós: Egy alapos kis írás világunk iparizáltságáról, a fokozódó gépesítésről, az emberi munkaerő kiszorulásáról: egyvilag.hu/temakep/081.shtml (2019.03.18. 21:31) Akik tényleg elveszik a munkádat
  • szepipiktor: Mivel nem vagyok sem felszolgáló, sem konyhai kisegítő, sem multiknál "robot", az én munkámat nem veszik el... Az én munkámat az Y generációs HR-esek veszik el, ezért kell vállakozóként működni. De ... (2019.03.18. 21:20) Akik tényleg elveszik a munkádat
  • ]{udarauszkasz: Es ezek a 60as evek voltak. Kepzelem, a mai technologiai lehetosegeket felhasznalva (CrispR, nanotechnologia, stb..) mit muvelhetnek. Az X-aktak ehhez kepest szerintem Teletubbies. (2019.03.18. 18:11) Egy kegyetlen kísérlet, ami rosszul végződött
  • midnightcoder2: Voltak bõven ennél sokkal durvább kísérletek is az USA-ban amik nyilvánosságra kerültek. Ez speciel szerintem annyira nagyon nem durva, ugyanakkor elég fontos kérdésekre adhat választ. Illetve, pers... (2019.03.18. 09:14) Egy kegyetlen kísérlet, ami rosszul végződött
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es