Kívül tágasabb

Karácsonyi hagyományt teremtett a marketingblöff

2018.12.23. 06:30, Kívül tágasabb , 1 komment

Japánban karácsonykor sült csirkét esznek, de lehet, hogy mindez a tradíció egy hazugságra épül.

japan_kfc_karacsony_foto_kfc_japan.jpg

Az első KFC-üzlet 1970-ben nyílt Japánban. Az üzlet vezetője, Okawara Takesi az elején gondban volt az eladásokkal, a vásárlók ugyanis nem tudták, mire számítsanak a piros-fehér csíkos tetőkkel és angol nyelvű jelzésekkel ellátott helyiségben, bizonytalanok voltak, hogy egy édességüzletben vagy fodrásznál járnak. A menedzser egy podcastban azt mondta: annyira rosszul ment akkoriban, hogy liszteszsákokon aludt az üzlet hátuljában. 

A karácsony nem számított nagy eseménynek akkoriban Japánban, ahol a lakosság kevesebb, mint 2 százaléka keresztény. Egy közeli iskolában dolgozó apáca azonban megkérdezte Okawarát, hogy egy karácsonyi rendezvényre tudna-e sült csirkét szállítani. Az üzletvezető igent mondott, sőt, beöltözött Mikulásnak, és egy kosárnyi csirkecombbal táncolt az osztályteremben. 

Az iskolai buli sikeresnek bizonyult, és hamarosan egy óvodába is rendeltek ünnepséget. Okawara Takesi pedig úgy döntött, hogy továbbviszi az ötletet: az üzlet előtt álló Sanders ezredes szobrára Mikulás-jelmezt adott, és bedobta, hogy a csirke a hagyományos amerikai ünnepi vacsorákon fogyasztott pulyka helyettesítője. 

A karácsonyi őrület gyorsan elterjedt, és egyre többen akartak csirkét enni. A japán közszolgálati tévé, az NHK interjút készített Okawarával, és megkérdezték tőle, hogy a sült csirke valóban a nyugati karácsonyi hagyomány része-e. És ekkor a férfi hazudott. 

„Tudtam, hogy az emberek nem csirkét esznek, hanem pulykát, mégis igennel feleltem. Ez hazugság volt. Még mindig bánt, de az emberek szerették a csirkét” – ismerte el a műsorban

A japán KFC szerint azonban a történet nem pontos. Az üzemeltető társaság, a Yum Brands azt közölte, hogy egy Japánba látogató turista javaslatára kezdtek el karácsonykor csirkét árulni a pulyka helyett. 

Bármi is igazság, a gyorsétterem és a karácsony összekapcsolódott az ázsiai országban, és ez nagy sikernek bizonyult, mára pedig már hagyománnyá vált. A gyorsétteremlánc karácsonyi marketingkampánya országos lett 1974-ben, Okawarát pedig a teljes helyi vállalat vezetőjének nevezték ki. 

Manapság is karácsonyi díszítést kap Sanders ezredes szobra az üzletek előtt, és már más láncok is elkezdtek sült csirkét árulni az ünnepekkor. Az emberek akár órákat is várnak az éttermek előtt és hetekkel előre leadják a rendelést a csirkével teli kosarakért.

(Fotó: KFC Japan)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: karácsony Japán KFC

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr1514507734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • Arcade Macho: Koreaban mar vagy 20 eve is elkepzelhetetlen lett volna hogy a blokik ugassanak, nemeteknel mar 15 eve is a nagytestu kutyat be kellett vinni ejszakara a hazba itt van szemebe ket kis idegbeteg blok... (2019.05.19. 00:11) A kutyaugatást is büntetnék
  • humorpalanta: Nem az a baj, hogy a kutya ugat, a macska szarik meg kapar, hanem az, hogy milyen rettentő sok van belőlük. Csak itt a 18 házból van 10 kutya, 10 macska. És ez csak az utca 1 részlete. Ott az álland... (2019.05.18. 23:00) A kutyaugatást is büntetnék
  • kewcheg: Ugatós kutyát tartók mind sudribunkók.Azért is ugatós a kutya.Életemben ahányszor rászóltam kutyás emberre a kutya támadó/agresszív/gyereket ijesztő magatartása miatt, az esetek 99 százalékában minő... (2019.05.18. 23:00) A kutyaugatást is büntetnék
  • moonlight777: hibbant világ..... a kutya ugat, ez van akár tetszik, akár nem... ha már szigorítanak, akkor az kellene, hogy kutyát ne lehessen lakásban tartani, azok a kertbe, udvarra valók (kivétel a segítő, vak... (2019.05.18. 20:17) A kutyaugatást is büntetnék
  • bontottcsirke: Sajnos a kedvencek tartása alig szabályozott hungariban is, valahogy itt is el kell kezdeni (2019.05.18. 19:42) A kutyaugatást is büntetnék
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es