Kívül tágasabb

Meglepő dolog jelenti a legnagyobb veszélyt a sörre

2018.12.07. 06:30, Kívül tágasabb , 5 komment

A sörgyártók a marihuánától tartanak a leginkább, ám az őket tömörítő szervezet szerint valami mástól sokkal jobban kell tartaniuk.

sorcsap.jpg

Egy jelentés szerint a kisüzemi sörgyártók egyre jobban aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államokban egyre több helyen válik legálissá a marihuána rekreációs célú fogyasztása, mert így az emberek kevesebb költenek majd sörre. Azonban a több mint hétezer főzdét és gyártót tömörítő Brewers Association szerint a félelmek alaptalanok. 

Egy új felmérésre hivatkozva a szervezet azt állítja, hogy kevés bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a kannabisz befolyásolja a sörfogyasztást. Bob Pease, a szövetség elnök-vezérigazgatója szerint a legalizálás sem lesz más hatással a sörre, mint a többi versenytárs – kivéve az iPhone-t, illetve általában a mobilokat. 

A vezető elmondta, hogy a kannabiszra úgy tekintenek, mint a borra vagy a röviditalokra, vagyis az emberek majd eldöntik, hogy melyikkel kapcsolódnak ki. „Az iPhone valószínűleg nagyobb veszélyt jelent jelenleg a sörre” - jelentette ki. 

Bob Pease szerint ez a veszély a randiappoktól származik, mint például a Tinder, hiszen így az emberek anélkül is találkozhatnak egymással, hogy együtt beülnének valahova. A randikultúrának egy bár és az ott elfogyasztott italok a részei voltak, de mindez megváltozik. 

„Korábban kimozdultál, hogy találkozz emberekkel, beültél egy bárba, most pedig elég jobbra húzni az ujjad a telefon kijelzőjén, nem kell menni sehova” - panaszolta az elnök a brit Independentnek

Bob Pease arra számít, hogy amint legálissá válik, a sörbe is belefőzhetik a kannabiszt, és akkor talán a sörgyártók is fel tudják venni a versenyt az okostelefonokkal. 

(Fotó: pixabay.com/abruellmann)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: sör életmód randevú

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása