Kívül tágasabb

Egy falu átnevezését kérik állatvédők

2018.11.28. 08:32, Kívül tágasabb , 17 komment

A kegyetlen bánásmódra hivatkoznak, de a helyi lakosok kinevették a kezdeményezést. Ráadásul a javasolt új név kifejezetten hülyén hangzik.

nagy-britannia_wool_foto_clairecommons_bnps_1.jpeg

Wool egy kis település a dél-angliai Dorsetben. Neve gyapjút jelent, de nem abból ered, hanem a „Wells”-ből, vagyis a vízforrásból, kútból.

Ennek ellenére a PETA (Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért) nevű állatvédő szervezet azt kérte, hogy a falu változtassa meg nevét, mert az az állatokkal való kegyetlen bánásmódra utal. Ötletük is van az új névre: Vegan Wool. 

„Egy egyszerű névváltoztatással a falu kiállhatna a kegyetlenség ellen” - írta az önkormányzatnak Elisa Allen, a PETA londoni irodájának igazgatója. Cserébe a település minden lakójának felajánlanak egy takarót, amely természetesen az állatvédelmi előírások betartásával készült. 

Woolban azonban nem fogadták kitörő örömmel a PETA kezdeményezését. 

„Ez egy nevetséges kérés, ami felbolydulást okozott. Néhány ember támadásnak vette, mások csak szórakoztatónak találták” - mondta Cherry Brooks, a dorseti megyei tanács tagja. A névváltoztatási javaslatról a következő tanácsi ülésen döntenek majd. 

Cherry Brooks is felhívta a figyelmet arra, hogy a PETA nem volt felkészült, mert a több mint ezeréves település nevének nincs köze a bárányokhoz vagy a gyapjúhoz. 

Egyes lakosok azt hitték, hogy áprilisi tréfáról van szó. „Ez a legidiótább ötlet, amit régóta hallottam” - írta egyikük a Twitteren. 

Nem ez az első alkalom, hogy a PETA hasonló ötlettel állt elő. Az Egyesült Államokban Fishkill nevét akarták Fishsave-re változtatni, míg Nagy-Britanniában a Nottinghamet szerették volna Not-eating-ham-re (nem eszünk sonkát) cserélni.

(Fotó: clairecommons/BNPS)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr5414397674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adil86 2018.11.28. 08:53:48

Kb. ennyire lehet komolyan venni az "állatvédőket".

DFK 2018.11.29. 06:49:22

Hát nem sokat segítettek ezzel az igazi állatvédőknek. Lökött méregzöldek.

lenörd hofstadter 2018.11.29. 08:05:14

Az a baj, hogy sajnos minden területen ezek a megélhetési idióta sötétzöldek, sötétállatvédők és hasonló agyatlan barmok nyomulnak a valójában jó mozgalmak élén.

Tamás Majcher 2018.11.29. 09:09:33

Változtassuk meg Verpelét nevét! Elvégre pelét verni nem szép dolog!

HozzászóláSoma Következő 2018.11.29. 09:13:34

Javaslom Szarvas nevét Szarvaskolbászra változtatni az EFFE (Emberek a Finom Falatokért Egylet) nevében.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.11.29. 09:43:32

A PETA is nevet kellene, hogy változtasson, mert a neve majdnem pita, amivel nem az a baj, hogy halott állatokat töltenek bele, hanem áthallásosan picsa, ami a női nemre nézve degradáló.

Hülyékezek.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2018.11.29. 10:12:25

Egyrészt miért kegyetlenség a birkanyírás?! Ha jól csinálják, az állatnak nem fáj, és nem hiszem, hogy ettől könnyebben megbetegedhetne akár megfázás, akár a jobban hozzáférő - de közben kevésbé rejtőzködni tudó - élősködők miatt.

Másrészt pedig ezek, akik nagyobb barmok azoknál, mint amiket védeni akarnak, ennyi erővel menjenek el Romániába is hasonlóval, ott van Nagyszalonta és Nagyvárad között félúton Gepiu, ami magyarul szintén Gyapju (és ott se 100%, hogy a birkatartásról kapta a nevét). Biztos örülnének az ottaniak is, ha Gepiu Veganului lenne a falu neve...

Ja, és mi az, hogy vegan gyapjú? Sejtem, hogy van olyan, de azt lenkócnak hívják... :-P

erkölcsi hulla 2018.11.29. 10:30:59

Húzzanak el védeni a kurva esőerdőket, csak idén valami irtózatos mennyiséget vágtak ki a retkes brazilok.
Ja, hogy azért tenni is kéne nem csak swj cocknak lenni.

midnightcoder2 2018.11.29. 11:04:35

Normális ember nem áll állatvédõnek. Ehhez eleve legalább olyan elmebajosnak kell lenni, mint az öncélú állatkínzáshoz.

P1sty 2018.11.29. 11:45:31

@NoNight: Sőt, ha jól tudom, a ma létező, tenyésztett birkákat muszáj is nyírni, mert különben olyan tömör bundája nő, ami az állatnak is rossz.

Itt egy kép egy 6 éve nyíratlan birkáról
www.earthporm.com/shrek-sheep-escaped-shearing-6-years/

Gerardus A. Lodewijk 2018.11.29. 14:09:44

A polkorrektség nevű elmebaj azon a kettős téveszmén alapul, hogy (1) valamely jelenséget nem a léte, hanem a szubjektív észlelés tesz problémává, így ahhoz, hogy egy probléma ne létezzen, elegendő azt nem észlelni, és (2) a probléma észlelhetetlenné tételéhez elegendő megváltoztatni annak vagy valamely lényeges szereplőjének nevét. Minden polkorrekt túlzás e modell szerint jön létre és működik (hosszú lehetne a példák sora).

Itt is ezt látjuk: ezeket a szerencsétleneket nem az zavarja, hogy létezik gyapjú, hanem az, hogy szembesülni kénytelenek a gyapjú létezésével, konkrétan a gyapjú szóval (illetve itt egy általuk - okkal vagy ok nélkül - gyapjúnak értett szóval, ami tovább fokozza a történet abszurditását). Megoldásnak pedig azt javasolják, hogy akkor meg kell változtatni ezt a szót, és az ő fura világuk fura rendjét ez már szerintük helyre is tenné. Tipikus beteg polkorrekt hozzáállás.

silverrant 2018.11.29. 16:36:40

a PETA egy mammutcégek által üzemeltetett báb szervezet.

BaGabi 2018.11.29. 17:22:45

PETA. A világ legidiótább seggfejeinek belterjes közössége.
Pedig a mezőny elég népes!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.11.29. 19:07:53

Lábatlanba ment a vegán csirke
Ott a lábát elvesztette

Mert csirkecomb lett belőle
A lábasban megfőzve

Csak a polkorrekt dilemma maradt:
A lábatlan vagy a lábas név a gonoszabb?

zsu80 2018.11.29. 22:30:50

Csak nehogy felfedezzék Borsod megyében Szalonna falut. Rosszabb mint a gyapjú mert az állat halálával jár. De szerintem a szalonnaiak is körbe röhögik őket.

gigabursch 2018.11.30. 01:37:21

@zsu80:
A többivel is egyetértek, de nálad a pont.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es