Kívül tágasabb

Káros lehet a túl sok szelfi

2018.11.17. 06:30, Kívül tágasabb , Szólj hozzá!

A közösségi média túlzott használata nárcizmushoz vezethet - állapította meg egy kutatás. A swansea-i és a milánói egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan változik az emberek személyisége a közösségi média használatától.

szelfi_foto_pixabay_com_wilkernet.jpg

A felmérésben 74, 18 és 34 év közötti embert figyeltek meg négy hónapon át, és nézték, mennyire aktívak a Twitteren, a Facebookon, a Snapchaten és az Instagramon. 

Átlagosan három órát használták ezeket a programokat, beleértve a munkát is, de volt olyan is, aki naponta nyolc órát lógott a neten. 

A megállapítások szerint azoknál, akik mértéktelenül használják a közösségi felületeket és sok képet posztolnak, 25 százalékkal nőtt a nárcisztikus vonások megjelenése a négyhónapos időszak alatt. 

Azoknál viszont, akik elsődlegesen csak az írásos formákat használták a posztolásra, de képet nem, nem mutattak ki ilyen hatásokat. A kutatók szerint azonban ebben a körben is emelkedhet a nárcisztikusság magától az ilyen programok használatától is – ennek jele az lesz, hogy egyre többet posztolnak. 

A nárcisztikus személyiségjegyek közé tartozik az exhibicionizmus, az egoizmus, az önelégültség, az empátia hiánya, jellemző az ilyen emberekre az ellentámadás, mások okolása, vagyis a védekező mechanizmusok. 

„A szelfik posztolása növelheti a nárcisztikus tüneteket. Ha az egész lakosságra vetítjük a megállapításokat, azt lehet mondani, az emberek 20 százalékánál alakulhatnak ki ilyen jegyek a közösségi média túlzott használata miatt” – mondta Phil Reed professzor, a kutatás vezetője.

(Fotó: pixabay.com/wilkernet)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr1314370761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es