Kívül tágasabb

Itt az álommeló: két hét a Bahamákon karácsonykor

2018.11.09. 06:30, Kívül tágasabb , 1 komment

Egy brit banki felső vezető bébiszittert keres egy nem akármilyen családi nyaralásra. Nem árt sietni a jelentkezéssel, mert nyilván rengetegen próbálkoznak.

bahama_szigetek_foto_pixabay_com_violetta.jpgA kép illusztráció

Néhány óra alatt több százan jelentkeztek az álláshirdetésre, amit a nyugat-londoni Jenna S adott fel és amelyben bébiszittert keres. A lehetőség viszont attól vált igazán felkapottá, hogy egy kéthetes luxusnyaraláson kell a gyerekekre vigyázni – karácsonykor, a Bahamákon. 

A bébiszitter így egy ötcsillagos tengerparti házikóban töltheti az ünnepeket, amelyhez saját gyógyfürdő és partszakasz is tartozik. A család természetesen minden költséget áll, és emellett még fizetést is ad. 

A két- és négyéves kislányoknak a reggeli és a lefekvés előtti feladatokban kell segíteni, de napközben és este fél 9 után szabad program jár a bébiszitternek, vagyis kedvére fürödhet a tengerben. 

A lehetőség annyira népszerű, hogy még a Bubble nevű hirdetési oldal társalapítója is azt mondta, hogy szívesen jelentkezne rá, de a felesége nem engedte. Több érdeklődő közül végül személyes beszélgetések alapján választja ki a család, hogy ki utazhat velük. 

A feladat természetesen azzal is jár, hogy a kiválasztott a saját szeretteitől távol tölti az ünnepeket.

(Fotó: pixabay.com/violetta)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr614361155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.11.10. 17:40:37

Nem viszik a saját bébiszittert nyaralni? Rendszeresen vannak olyan hirdetések, ahol feltétel a londoni bébiszitternek, hogy negyedévente 1-2 hétre el kell utazniuk valami trópusi nyaralásra...

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • zsurzsenka: Mint utas rohadtul nem örülnék, hogy egy repüléstől rettegő ember vezeti a gépet, amin ülök. Ugyanakkor a mindenféle jogok útvesztőjében hibáztak az elbocsátásakor. Amit nem értek: ha pánikolok a m... (2018.11.16. 19:26) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • efi: Orvosilag nem felelt meg az adott munkakörre. Pont. Hülye angolok, angol hülyék. (2018.11.16. 17:44) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • paraszthajszal: @m.t.: Az a házasság, ami nem természetes személyek között köttetik, a magyar jog számára érvénytelen. Aligha hiszem, hogy ez Japánban másképp lenne, ez csak színház, semmi más. (2018.11.16. 15:38) Az év legmorbidabb esküvője
  • m.t.: Mi van ha mas is felesegul akarja venni Hatsune Mikut? Eleg hires ugyhogy siman elkepzelem hogy nem ez a faszi az egyetlen. A kovetkezo ferjjeloltet elutasitja a torveny mert a holgy mar hazas? (2018.11.16. 13:20) Az év legmorbidabb esküvője
  • Online Távmunkás: Azért kap kártérítést, mert egy adott vezetővel nem beszélhetett személyesen? Ez egy jó vicc: "miért nem rendeltek mellé egy plusz pilótát". (2018.11.16. 08:22) Pert nyert a repüléstől rettegő, kirúgott pilóta
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es