Kívül tágasabb

A félős jegyszedő esete a külföldiekkel

2018.11.02. 06:30, Kívül tágasabb , 3 komment

Nagyjából 62 millió forintnak megfelelő kárt okozott egy japán parknak egy dolgozó, aki ingyen engedte be a turistákat. Indoka kifejezetten meglepőnek mondható.

japan_belepojegy.jpg

A Sindzsuku Gjoen egy szép és híres park Tokióban, ahova a felnőttek belépőjegye 200 jenbe, mintegy 500 forintba, a gyerekeké pedig 50 jenbe, 125 forintba kerül. A közel 60 hektáros terület a Japán Környezetvédelmi Minisztériumhoz tartozik. 

Mint kiderült azonban, nem mindenki fizetett a jegyért. A bejáratnál dolgozó egyik munkatárs ingyen engedte be a külföldi látogatókat. 

A meg nem nevezett, 70-es éveiben járó férfi azt mondta: félt beszélni a turistákkal, mivel nem tud semmilyen idegen nyelven. Viselkedését egy rossz tapasztalatra alapozta: évekkel korábban egy külföldi kiabált vele, ő pedig ettől megijedt. Tehát pénzt inkább nem kért a vendégektől, de ugyanúgy kiállította nekik a jegyet. 

A férfi sejthette, hogy le fog bukni, ezért megkérte egy kollégáját, aki a park adatbázisát kezelte, hogy törölje az eladási mutatókat, így ne legyen eltérés a valódi és rögzített bevételek között. 

Még ez is működött, azonban egy másik munkatársa kiszúrta a gyanús viselkedését a jegykiadásnál, és értesítette a vezetőséget – a furcsa gyakorlat így is két és fél évig működött. A park most közzétett összesítése szerint a kár eléri a 25 millió jent, vagyis a 62 millió forintot. 

A férfitól büntetésként levonták fizetése 10 százalékát. Nyugdíjaztatását kérte és felajánlotta, hogy visszafizeti a nyugdíjba vonulási bónuszának felét, 300 ezer jent.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Japán

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása